Mindenki akkor érzi jól magát egy kapcsolatban, ha szeretve érzi magát. Szeretve és elfogadva. Közhely, de nem létezik szeretet elfogadás nélkül. Az valami más.
Mindig érdemes végig gondolni, ha valami zavar a másikban: miért is zavar ez engem? Sokszor ugyanis, saját elnyomott, önmagunk számára nem megengedett részeinket véljük felfedezni a másikban, és igen zavaró tud lenni, hogy neki ilyen könnyen megy az, ami számomra tabu és tiltott. Ezek persze mindaddig ilyen zavaróak, míg nem hozzuk láthatóvá magunk számára.
A másiktól elvárni, hogy adott helyzetben csak ő változzon, egyszerű megoldásnak tűnik, de sajnos működni nem szokott. Ha változik, azért, mert eljön az idő, mikor feldedezi, hogy már nem is hasonlít egykori önmagára, hogy már azt sem tudja, ki ő valójában, és megharagszik rád, hogy te tehetsz mindenről. Ha nem változik, te haragszol meg rá, mert azt hiszed, nem vagy számára elég fontos, hogy a kedvedért változzon. Így megy ez. Vagy mehet máshogy is? ...
Hellinger azt mondja:
“Az értékeléshez hozzátartozik, hogy elismerjük, a másik ugyanolyan értékes, még ha más is. Ez az értékelés alapja. A partner más, de megfelelő. Minden olyan kísérlet kudarcra van ítélve és tönkreteszi a kapcsolatot, ami meg akarja változtatni a partnert, ami úgymond közelebb akarja hozni önmagához. Ha elismerjük, hogy a másik fél is rendben van, akkor feladunk valamit önmagunkból. Hirtelen azzal szembesülünk, hogy a tőlünk eltérő dolgok is ugyanolyan helyesek, bár másak. Ez az értékelés alapja. Úgy, ahogy vagy, bár te férfi vagy, én pedig nő, jó vagy és fordítva. Bár nő vagy én pedig férfi, és egészen más vagy mint én, mégis jó vagy. Ezzel mindenki felad magából valamit, és képesek leszünk értékelni a másikat. A másik ezáltal gazdagít bennünket. Valamit kapunk általa, kap valamit a női minőség és a férfi is. Ez lesz azután a nagyobb egység.”