top of page

Nőknek

"Összeomlóban van a sok ezer éves férfiuralom.
És születőben a nők lelkében elfojtott igazi és örök Én-élmény.
Az emberiség történetének legnagyobb fordulatát éljük.
A férfilélek katarzisát és a női lélek önmagára ébredését.
Sorsunkban és párkapcsolatainkban olyan drámák zajlanak, amelyeket nemigen tapasztaltunk a múltban.
Férfinak és nőnek ezért nehéz élni manapság.
A férfinak vissza kell találnia elárult, magas szellemi valójához és alázatához. Ehhez az önös énjének össze kell törnie, darabokra.
A nőnek pedig meg kell találnia önmagát és a méltóságát, amit még keresni sem engedélyeztek neki, soha.
Nem tudom, milyen világ jön.
De ha lesz új világ, az a nők tiszteletén fog alapulni.
Ebben bizonyos vagyok."

 

Müller Péter

An Older Woman Bathing in. the Sea

Női Lélek

Három évvel ezelőtt hallottam arról a számomra meglepő tényről, hogy minden olyan kutatást, melyet a stresszel és annak megküzdésével kapcsolatban végeztek, férfiakon végezték.

Vagyis az a tény, hogy a veszély érzékelésének hatására fellépő üss vagy fuss reakció az alapvető emberi működésünkre vonatkoztatva valószínűsíthető, hogy férfiakra vonatkozik. Az üss vagy fuss reakció egyébként egy ösztönös ősemlős reakció, az állatvilágban ugyanígy felfedezhető, ám az ember rendelkezik egy jó esetben jól fejlett homloklebennyel is, ami az empátiás és intuitív készségünket is meghatározza.

Míg a férfiak a harcra készültek fel háborúban, addig a nők szerepe az óvás és gondoskodás, táplálás és megnyugtatás volt, hiszen éhező és síró gyermekkel még elbújni sem lehet igazán. Vagyis van egyrészt egy ősemlős és férfias működésünk, mikor veszély esetén felkészülünk a harcra, vagy a futásra; de a Női megoldási kísérlet elsődlegesen mindig a kommunikáció és a közösség, az Együtt ereje, és a nyugtatás, mint éneklés, ringatás, vagy kreatív alkotás.

Vagyis a Nők stresszoldó és gyógyító folyamatai különböznek a férfiétól, és leginkább a beszédben, az érintésben és az alkotásban teljesedik ki. Nem véletlen, hogy régen míg a férfiak vadászni mentek, addig a nők a fonóban vagy a piacon csacsogtak. Nekünk elképesztően fontos a kommunikáció, az önkifejezés, a beszéd, az érzéseink megélése és azok kifejezése, és ha mindezekben gátolva vagyunk, úgy sajnos túlzott mértékben is képesek vagyunk alkalmazkodni az elvárthoz, mert nálunk az ősi programok közé tartozik a gondoskodás, a befogadás, ám a szabályozás (határhúzás) is!

Így tehát érthető az is, a nők miért szeretnek és járnak gyakrabban terápiába, míg a férfiak magában vagy barátokkal jobban szeretik, akár beszéd nélkül megoldani a nehézségeiket.
A megdöbbenésen már rég túl vagyok, hogy még mindig a legtöbb új kliens elnézést kér a papírzsepi fogyasztásáért és a sírásért, ha nem tudja visszatartani; szabadkozik, hogy nincs jól, hogy most biztosan jól leterhel engem és erős szégyent érez, amiért a problémája bizonyára semmiség másokéhoz képest. Szokatlan a számára, hogy valaki másfél órán át csak rá figyel, őt hallgatja, s nem csak hallgatja de megérti és szereti és képes látni benne önmaga legjobb kivitelét.

Ez valójában a szeretet csodája, némi szakmai hozzájárulással.

A Nő eredendően, pusztán jelenlétével gyógyít. Mind így működünk, ha egészségesek és szabadunk vagyunk, ha őseredeti energiánk áramolhat, ha érzéseink nincsenek lefojtva, ha szeretve vagyunk, ha ölelve és érintve vagyunk, ha megbecsülve és értékelve vagyunk. És ezért az érzésért igazság szerint, szinte bármire képesek vagyunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Nőkkel való munkámban célom a természeti asszony, a saját ritmus, a zabolátlan őserő felébresztése a szívünkön keresztül, és a vad, szabad, szárnyaló és áramló, minden sejtjében Erős, és mégis, Lágy, hullámzó és folyamatosan változó és megújuló istennő és papnő felszínre hozása. Szeretném, ha minél több Nő érezné magát értékesnek, világunk Valódi, Gyönyörű Ajándékának, igazi Kincsnek, hogy ebből a magabiztosságból és örömteliségből éljen és ezt a fajta szemléletet tudja átadni majd környezetének, más Nőknek, a Férfinak, s Gyermekeinek is.


A Valódi Nőiség nem testsúly függvénye, ahogy a Valódi Szépség sem smink vagy körömlakk kérdése. Olyan dimenzióváltásban élünk, ahol sokezeréves régi karmikus, nehéz és fájdalmas női sorsok engedődnek el, végre, hogy gyógyuljon a Bennünk élő Istennő. Ahol véget érhet az áldozatiság és bántalmazottság, ahol visszatérhetünk ÖnMagunk Igaz Valójához, ahol a Testünk Templom és Méhünk Kehely, ahol a Nőt érinteni és ölelni isteni kegy és áldás, megváltás, hisz maga a szexualitás is a legszentebb egyesülése isteni létünknek. Ahol a vérzés szentséges Erő, ahol a testünk szeretete méltóságteljes, kortól és kinézettől függetlenül. Ehhez azonban elsődlegesen újra kell tanulnunk tisztelnünk magunkat, le kell ráznunk magunkról mindent, mi mocskos és mérgező, és vissza kell találnunk a bennünk élő Bölcs Asszonyunkhoz, hogy rajta keresztül kapcsolódhassunk Valódi Erőnkkel. A tudásunkkal, az intuíciónkkal, a transzformációs képességünkkel, a Teremtő hatalmunkkal, a boszorkány, a szajha, a szerető archetípusaival.

 

Én sem végeztem még ezen az úton, újra és újra szembesülök saját magam megítélésével, önmagam bántásával, szeretethiányával, túlzott elvárásaival vagy a feleslegesen magamra pakolt és másoktól átvett gondokkal, de ha kellően tudatosak és elszántak vagyunk a változás mellett, akkor átíródik végül ez is, minden sérülés, minden hozott program, nehéz női sors, anyaseb és apaseb, anyasággal és kollektív nőiséggel kapcsolatos nehézség és fájdalom.

 

Várlak szeretettel Drága NőVérem, ezen a különleges felszabadulási és kiteljesedési úton, ahol az öröm, a szenvedély, a szabadság és az ősi tudás vár.

Konzultációra, egyéni folyamatokra - az alábbi szolgáltatások bármelyikére, email-ben kérhetsz időpontot. A beszélgetés során közösen fogjuk eldönteni, melyik módszer lenne számodra a legmegfelelőbb.

A Csoportos foglalkozások időpontjait a Programok alatt megtalálod.

magdolna.jpg
bottom of page