Hetek óta alakul bennünk a szexualitás kérdésköre. Mit lehet, mit nem lehet. Mi szép, mi tiszta, s mi nem az. Mi fér bele és mi nem. Mi az, ami bűnös, ha egyáltalán, van ilyen…; mi az, mire azt mondjuk, alvilági, mocskos, és Ördögtől való (és nem pedig az Istentől); mi az, ami aljas, ami lelketlen, ami hideg, rideg, kemény, és mi az, ami lágy és megtartó, ami szeret és táplál és emel.
Azt mondják, a megvilágosodáshoz két út vezet. A Tudás és Tanulás Útja, mely alapvetően egy maszkulin, férfi út; valamint a Szerelem és a Tantrikus Misztériumok Útja, mely alapvetően egy női út. Az előbbi kizárja a nőt és saját vágyait, saját szexualitását is a világából, míg utóbbi a Nő befogadó Kelyhére, a férfi és nő Egységére, Kettejük Összetartó Szövetségére épül. Míg a Megvilágosodást a ma ismert ősi vallások és spirituális rendszerek is leginkább egyéni útnak – tanítványi útnak tartják, ahol az Istennel való kapcsolat elsőbbséget élvez a párkapcsolattal és szerelemmel szemben, mondva: senki, még a párod sem lehet Istennél fontosabb; úgy a női út szívében hordja az Emlékét annak az Ősi, Isteni-Istennői Tudásnak, hogy a földön megélhető legszentebb Isten-élmény a Szerelemben való feloldódásban és a szexualitás szentségében tapasztalható meg.
Ha a férfi a fej, akkor a férfi út a Tudásra, a Tanításra, a Tanulásra és az önlegyőzésre, önkontrollra alapszik. Arra a Belső Erőre, amit a belső gyengeségeink legyőzésére fordítunk, lelki, szellemi és testi szinten. Ha ketté választjuk a keleti és nyugati létformákat, ha ketté választjuk a fejet és a szívet, ha ketté választjuk a tapasztalási lehetőségeket, ha leválasztunk és korlátozunk, akkor egyben meg is ítélünk, azt mondjuk, van mi jó és van mi nem, van mit választunk és van mit nem, van, mire igent mondunk és van, mire nemet, ami működéséből eredendően: nem vezethet kiteljesedésbe. Márpedig a Megvilágosodás a Teljesség földi, szellemi megtapasztalása lenne, de ebből az útból hiányzik a Nő: a megengedés, az elfogadás, a befogadás, az ítélkezésmentes elfogadása az emberi részemnek, az érzéseimnek, az odatartozni akarásomnak, a szexuális vágyamnak, a szerelem hiánya okozta magányomnak, melyeket mindenáron az Istennel való kapcsolódásban akarunk megtalálni. Gyengének és gyarlónak tartjuk, hogy emberként vágyunk a más emberekkel való kapcsolódásra, azt mondjuk, egyedül is tudni kell boldogulni, önmagunkban is tudni kell boldognak lenni, nem lenne szabad azt érezni, egy másik nélkül nem teljes az életem. Míg a másik út, azt mondja…
Isten mindenhol és mindenben benne van. Benned és Bennem. Isten szeretete mindenhol megnyilvánul és mindenhol érezhető, de leginkább Bennem, akkor, amikor szeretek és szerethetek.
Hogy is tudnék szeretni, ha egyedül vagyok? Hogy tudnám oda adni azt a sok Ajándékot, melyet Isten szán Neked és nekem, ha nem oszthatom meg Veled? Hogyan is tudnám dicsőíteni az Istent, hogyan is lehetne szebb az ima, egyedül, mintsem a karjaidban, Téged ölelve, szemeidben elveszve, és látni Benned, Általad és Rajtad keresztül Őt, és Magamat? Mi is lehetne Szebb és Mélyebb és Valódibb megtapasztalása az Istennel való kapcsolódásomnak mint az, hogy átadhatom magam Neked, Te pedig átadod Magadat nekem, végül pedig, átadjuk Együtt, Magunkat, Neki…
Ha az egyetlen Valódi Isten Az, aki Teremt, akkor, hogyan is lehet, hogy Férfi és Nő gyermeket hoz a világra, hogy Életet adhat, miként lehetne ez másképp, ha nem lennénk magunk is isteniek? Minden egyes fogantatás egy Isteni tapasztalás, minden egyes gyermek egy isteni megnyilvánulás, minden egyes ölelés egy isteni üzenet. Hogyan lehet akkor mégis az, hogy a Megvilágásodás Útja és az Isten útja kihagyja a Nőt önmagából?
Hogy lehet, hogy az Anya Szent Egyház Atyáról, Fiúról és Gyermekről beszél?
Hogyan lehet, hogy kétezer éve keresik elrejtve a Szent Grált, melyet arany színű kehelynek ábrázolva Jézus vérét is megfestették is már benne, s hogy lehet, e Szent Férfi Feleségét, Mária Magdolnát szajhának hazudva elválasztották mellőle, szétbontva az Összetartozásukat és Egységüket, megtartva az egyiket és elrabolva a másikat, kivették belőlük Istent…
Az Arany Kehely, a Szent Grál, minden Szeretett Nő méhe.
Azért írom, hogy minden Szeretett Nőé, mert arannyá csak a Fényben változik, hisz az Arany Fény maga az Isteni Létezés megnyilvánulása. Amikor Arany Korról, Arany Kapuról beszélünk, Dimenzió Kapukról beszélünk, melyek egymás nélkül, lehet, hogy nem elérhetők. Lehet, hogy igen, hisz sikerül már néhányaknak, kérdés, ki, mire született.
Emberként társas lények vagyunk. Evolúciósan is csoportban érezzük biztonságban magunkat, még az állatok sem szeretnek magányosan élni. Vágyunk az odatartozásra, vágyunk a közösségi létre, vágyunk arra, hogy ne egyedül kelljen megállnunk a nehézségek színpadán. Vágyunk intimitásra, vágyunk szerethetőségre, vágyunk érzelmi biztonságra. Vágyunk elfogadásra és vágyunk megpihenésre. Vágyunk megérkezésre és Otthon érzésre. Vágyunk rá, hogy érezzük: Haza találtunk.
Sokan ezért keresik Istent. Valójában, szíve mélyén mindenki ezért keresi Istent. Hogy Haza találjon. Elfogadásra és Szeretetre találjon. Kitaláljon a soha véget nem érő magányából.
Azt mondják, a másik feled mindig csak hiányt pótolni érkezett, s míg benned hiány van, hiány is marad majd mindig. Egyetértek.
Nem hiszek a másik feles szerelmekben. Hiszek azonban az Egység Erejében. Férfi és Nő Szövetségében. Hiszek benne, hogy két, önmagát megdolgozott és önmagával tisztában lévő egyén képes oly módon kapcsolódni, hogy az Szentség. Szövetség. Választalak Téged és Te választasz engem. S e választás mögött ott van az is, hogy lemondok mindenki másról, és nemet mondok sok minden másra is. Ám nem Isten helyett választalak és nem benned keresem azt, honnan jöttem és hova tartok: általad élem és általad látom az Utat, a Veled való megtapasztalásaimban élem a Csodát, melyet már nem egyedül, hegy tetején ülve étlen szomjan transzban esve keresek, mikor kiég az idegrendszer és én mégis legyőztem a testem a mentális akaratom erejével, mert ez, nekem, bárhogy nézem, sokkal kevésbé szeretettel és kegyelemmel teljes vagy isteni, mint megengedni és elfogadni, hogy Isten talán, épp a Te szíveden keresztül szeret, és a Te karjaidon keresztül tart meg engem.
S ha ebben a szentségben nyitom meg magam Neked Nőként, ha ebben a Szerelemben adom oda a testem, a méhem, a Kelyhem Neked, akkor Istennek adom oda magam, és az Ő feltétel nélküli szeretetének. Ennek megengedése viszont rákényszerít, hogy Bízzam Benned, és az, hogy bízzam benned, megköveteli tőlem, hogy bízzam magamban, és bízzam a választásaim helyességében. Bíznom kell tudni benne, hogy jól Döntöttem, mikor Téged választottalak, s e mögött ott van az, hogy bízom abban, hogy nem tudok rosszul dönteni, mert bízom az Égi Akaratban, és Bízom Istenben. Nagyon leegyszerűsítve:
Ha Istenben bízom, akkor Magamban bízom, és akkor Benned bízom.
Számomra Ez az Isteni Szentháromság.
Te és Én és Isten.
(Aki nem Férfi).
Anna Rose (és Lilith Rose).
Comentários