Viki visszajelzését olvasva, eszembe jutott egy régi állításom, még a képzőcsoportból. Az apai gyökereimet felállítva jelent meg a biológiai dédnagyapám hiánya, aki nagymamám gyerekkorában, háborús időkben (vagy talán utána?) eltűnt, és soha nem tért haza többet. Igaz, addigra ők már elváltak, ami ritkaság volt akkoriban, és nagymamámat a nevelőapja nevelte fel, dédnagymamám második férje. Apám már őt hívta nagypapának.
Ha a rendszerből hiányzik valaki, az mindig valamilyen problémaként jelenik meg, az állításban
nagymamám képviselője nem bírt lábon maradni, és valóban így volt az életében is - többször került kórházba hónapokra kezelésre, hogy fel tudjon állni és járni tudjon... Apám is örökölte a derékproblémákat és fájdalmakat, nálam is megjelent időről időre, ami egyébként az állításom után végleg elmúlt. Ennek már több éve.
Amiért elmeséltem ezt nektek, az a következő: sokszor megfigyelhetjük, hogy az állítások után elindul egy változás nem csak bennünk, hanem körülöttünk is. Furcsa módon alakulnak helyzetek, előkerülnek hiányzó információk, történetek, emlékek. Váratlanul alakulnak helyzetek, amik megoldást és válaszokat hoznak.
Miután dédnagyapám megkapta az őt megillető helyet a családunkban (az állításban tudtuk ezt rendezni), sokat gondoltam rá, ki is lehetett valójában. És két hét múlva váratlanul előkerült egy fénykép, róla, még gyerekkorából. Ő a képen a jobb oldali, nagyobbik testvér. Nagymamám találta meg, és elküldte nekem a szüleimmel, hogy talán, valamiért érdekel. Érdekes, senkivel sem beszéltem az állításomról, sem a gondolataimról... A fénykép évekig a könyvespolcomon kiállítva foglalt helyet, és minden nap mosolyogva néztem rá. Az én elveszett dédnagyapámra. Aki ennyi sok év után, újra haza talált.
Viki történetét itt olvashatjátok: https://www.integraltcsaladallitas.hu/testimonials