top of page

Namaste

Anna.jpg

Integrál szemléletű Család- és Rendszerállító, Fül-akupunktúrás addiktológus, Párkapcsolati Coach, Női Kör Vezető, Tradícionális Reiki Mester-Tanár és Source Memory Healing Tanár, valamint az Indigó Reiki, a Delta 8 Meditáció és az ITR Képzés Alapítója vagyok.

2023. májusában felvettem az Égiektől kapott, hozott, Önazonos Anna Rose, hivatalason Róza Anna nevet, mely név gyökerei visszanyúlnak generációsan apai nagymamám vonalán dédnagyanyámhoz, aki finom jelenlétével többször segített át azokon a nehézségeken, melyeket sokáig egyáltalán nem tudtam értelmezni. Rosner Rózsika, aki szintén a rózsapapnők társaságának volt tagja, hogy ezt éltében mennyire élte, nem tudom... holtában azonban évek óta kísért, anélkül, hogy ennek túlzottan jelét adta volna.

 

Szellemi utamon átélve egy éveken át tartó nehéz halál- ésújjászületés folyamatot, utólag megértett szakaszos inkarnációt és lélekegység-cserét, bevégeztetve a valaha megkezdett földi inkarnációs ciklus szenvedés-és vezeklés köreit, Ozsváth Annaként utolsó földi életként felszabadítva a megszégyenült és sebzett Elektrát, és az Angyalt, aki otthagyta szárnyait a földi szerelemért, elhagyva az Angyal Szellemi útját, élve helyette mostantól a Csillagemberét, Lelki úton a kígyó papnőt, a Krisztusi utat, Mária Magdaléna útját, a Szent Grál és a Kehely tanításának és Őrzésének útját, és a Harcos Jeromosi utat, bevégezve a Nagymacska karma gyógyulásának végső fázisát...

Megérkezett és megszületett bennem is Anna Rose, akinek Lemuria óta ez újra az első élete...

Két Szellem, Egy Test, Sok inkarnáció, sok különböző lélekegység és tudatosság, mind itt, egy helyen, melynek kibontakoztatása éppen most történik, de már nem egyedül, hiszen Mind, akik olvastok, összetartozunk, dolgunk van, helyünk van, egymás mellett és együtt.

Életem legkülönlegesebb, soha vissza nem térő pillanataiban mondok most Hálát mindannyiótoknak, kik hittetek bennem, amikor én még nem; támogattatok, amikor azt éreztem, én már nem bírom megtartani magam; olvastatok és tanulni jöttetek hozzám, olyan szeretettel fordultatok felém, hogy nem tudtam már nem megengedni, beengedni a szeretetet, amit Tőletek kaptam. Úgy adtátok bizalommal kezembe a sorsotokat, ahogy én vágytam bízni másokban. Emlékszem minden egyes tekintetre, minden egyes ölelésre, minden szavatokra, amik úgy égtem belém, mint örökké világító Fénykódok... nincsenek szavak, mit jelent a kedves szó, a melegség, a hálás tekintet annak, aki mindig félt, akit mindig bántottak.

 

Nem létezik jó Tanító Tanítványok nélkül; nem létezik Vezető Követők nélkül.

Hála Értetek, Hála Értünk

------------------------------------------------------------------------------

1984-ben születtem a Halak jegyében.

Sokáig kerestem a válaszokat, miért történnek velem olyan dolgok, melyeket senki nem ért, melyekre nincs magyarázat, melyek hatásai a személyiségemre és az érzéseimre sokáig csak olyan címkét kaptak, mint generalizált szorongó, hipochonder, túlérzékeny, kissé neurotikus, túlmisztifikáló és álmodozó.

Én is sokáig kerestem, hogyan lehet a szorongást megszüntetni és a túlérzékenységet megváltoztatni, az idegrendszeremet megerősíteni, és úgy egyáltalán, magamat megváltoztatni.

Ezzel csak az a baj, hogy még inkább elfordulunk szenvedő és gyógyulni vágyó részeinktől, mert a megértés helyett a megszüntetésre helyezzük a fókuszt, és menekülni próbálunk valami elől, ami annál inkább üldözni fog minket…

Amíg nem értettem és ismertem ÖnMagam és amíg elhittem, hogy velem csak a baj van, addig áldozati szerepekben éltem, az összes kapcsolatom is áldozatiságra épült, tele voltam elfojtott és elnyomott érzésekkel, leszakadt személyiség- és lélekrészekkel, önbizalomhiánnyal, önbántalmazással és szeretetlenséggel.

Végül pedig, nem értettem, ha mindenkinek mindig csak adok, ha képes vagyok mindenkit szeretni és elfogadni, ha tudok feltétel nélkül, nyitott szívvel élni, miért bántanak végül, és miért mindig szenvedés jut békesség és viszontszeretés helyett.

 

Empata és Indigó vagyok, Szuperérzékeny, Tisztánérző és Tisztánhalló Médium.

Saját utamon keresztül értettem meg, hogy mindannyiunknak helyünk van a világban, úgy, ahogy vagyunk, mert mindannyian fontosak és értékesek vagyunk, és az érzékenységünk, a traumatizáltságunk, a nehéz sorsunk vagy a nehéz gyermekkorunk nem ok arra, hogy egy életen át rejtőzködjünk és kirekesszük magunkat a világból.

Változtatni azonban csak mélységes önmunkával és az önmagunk melletti Döntés Hatalmával lehet – mely mindig a legnehezebb. Ehhez ugyanis sokszor másoktól és mások hatásaitól kell tudnunk elhatárolódni és meg kell tanulnunk határt húzni, ha kell, nemet mondani, s ha kell, elengedni, lemondani akár meglévő ragaszkodásainkról és kapcsolatainkról is, melyek lehetnek bár mérgezőek, visszahúzóak vagy gátlóak az esetek többségében, attól még (ál)biztonságot jelentenek a bennünk élő gyermeki részünknek és számára, nagyon ijesztő tud lenni már a veszteség gondolata is.

Saját működésünk, érzéseink megértése lehetőséget ad a változtatásra, a bennünk élő szerepeink és különböző sérült részeink megértése és elfogadása, átszeretése a kulcs a gyógyuláshoz, hogy aztán önmagunkért felelősséget vállalva megváltoztathassuk és felülírhassuk a tudattalan programjainkat is.

Nem igazán tartom hatékonynak az éveken keresztül fenntartott (sokszor függőségi viszonyt kialakító) klasszikus terápiás módszereket – amellett, hogy néha ez kell; sokkal inkább az intenzív, sokszor konfrontatív, Igazság kinyilatkoztatására épített folyamatokban hiszek. Így munkámban is alapvető az őszinteség és az Abszolút Igazság keresése mely legtöbbször katartikus feloldozást és transzformációt hoz a kliensek életébe.

A transzperszonális pszichológia, az integrál szemléletű család-és rendszerállítás, a transzlégzés, a kineziológia, a test-terápia, a Delta 8 Meditáció, a sámán dob, a gyógyító zene, az energetikai oldások és kezelések valamint a kvantumtér gyógyító erejének együttes használatával mindösszesen egy – két alkalom is elég ahhoz, hogy gyökeres, sorsfordító változásokat érjünk el. Ezek a változások minden szinten zajlanak, valóban test-lélek-szellem szintjén, DNS szintjén, hitrendszerek szintjén, szellemi segítők jelenlétével, emelve a tudatosságot. A kezelések során használjuk a dOTERRA csodálatos, magasrezgésű, tiszta terápiás olajait, az Aura Soma gyönyörű színeit és a Bach-virágterápia gyengéd, harmonizáló eszenciáit is.

21 éves korom óta képződöm rendszeresen, 15 éve dolgozom segítőként, néhány éve pedig már magam is tanítok, segítőket képzek - a saját módszereim használatára. Hitrendszerem leginkább a Csillagnemzetségek tanításaival együtt mozog, és a belső átalakulási folyamatok, a fénytest változás és a felemelkedés alkímiai folyamata a leginkább, ami sok felismerést és tanítást, tanulást hoz. 

Időpont egyeztetésért kérlek írj e-mailt.
Vidéken vagy külföldön élő ügyfelekkel telefonon is dolgozom.

 

Aktuális programjaimról, csoport időpontokról és rendszeres írásaimról a Fb oldalamon értesülhetsz.


 

 

Szeretettel Várlak,
Anna

​​

 

 

  • Facebook
Ozsváth Anna: About Me
bottom of page