Valaha mélyen hittem magamban. Nem volt más, csak meggyőződés és Bizonyosság. Bizonyosság a Szeretetben és a Mindent körülvevő, Egységben. Összetartozás, mindennel, a Mindenséggel. Nem volt semmi más, mert ez az állapot, az Egység, az Összetartozás az, ami Van. Nincs más. Ez az Eredet. Innen jövünk. Fent és Lent is. Ezzel a szeretettség érzéssel indulunk, ez a Valóság.
Mind így indulunk. Földi utunk az Égi-Szellemi Létezés élményét hozza le a Földre a Férfi és Nő Szövetségével, Szent Egyesülésével. A Szerelemben, az egymás szemében, lelkében, szívében, ölében való feloldódás és összeolvadás Istenélménye az, mi lehozza a Lelket a Földre. „Isten belé lehelte az Életet”… A Szerelem, a Szeretkezés, valódi Isten élmény. Feloldódás a Mindenségben. S mikor ebben a mindenségben megnyílik a Szív, megnyílik az Univerzum és megnyílik az Élet Teremtő Kapuja, hol Isten egy darabja száll közéjük – a Gyermek.
Az Ő számára nincs más, csak az Összetartozás. Egységben lenni az Istennel és az Istennővel. Földre szállni az Égből, lehozni a Mennyországot a Földre, összetartani és emlékeztetni a Szeretet mindent átölelő és Életet adó erejére.
A Szeretet, Élet.
Amikor pedig nincs Szeretet, az Halál.
Amiről írok, az Szentség. Ma már kiveszett, eltűnt, mert eltaposták a szépséget, az érzékenységet, megölték a Szeretetet. Szeretkezés és öröm helyett elnyomás és erőszak, gyönyör helyett kényszer, szerelem helyett üresség, áramlás helyett rettegés és lefagyás, Élet helyett, Halál. Mennyek országa helyett, Pokol.
Amikor a Nő lezárja szívét és érzéseit, mert máskülönben már nem éli túl. Amikor a Férfi lezárja a szívét és emlékeit, hogy valójában Óvnia és Védelmeznie kéne, A Templomot, az Istennő Templomát, mely a Nő Kelyhe, hisz Életet képes Teremteni és adni, mit csak Isten tud…
S mikor a Szentség elveszett, Gyermekek sora érkezett, emlékeztetni. Arra, ami Odafent még, Van. Arra, ami IdeLent is, volt, létezett. Ami a Szívekben még mindig, Létezik.
Mikor egy Gyermek nem a Szentségbe érkezik, mikor egy Anya lezárja magát magzata elől, nem csak a szeretetet vonja meg tőle, hanem az Istenbe és az Életbe vetett Tudást és Bizonyosságot is. Az Anya, a Gyermeke számára, Minden. A méhe, a szíve, a teste, Templom. Az Apa Harcos, ki mindezt Védelmezi. Unio Mystica. Szent Egyesülés. Szent Hármasság, mely Anya, Atya, és Gyermek. Nem pedig Atya, Fiú és Szentlélek. Abból ugyanis hiányzik, az Istennő, és a Kehely. Hiányzik a tápláló női mell, a gondoskodó, befogadó, életet adó és fenntartó Szív. Férfinak és gyermeknek egyaránt.
A gyermek élete, az anya és az apa által Teremtett és Fentartott Világban teljes ráhagyatkozással Tőlük függ. S mikor a Szeretet és a Szentség hiányzik, megtörik az ŐsBizalom. Mindenben, és Mindenkiben. Minden-s-égben.
Becsapva és átverve, cserben hagyva érzi magát. Először azért, mert nem így érkezett, nem ezért jött, később már az Égiekben és a Forrásban is elveszti hitét, mert az Emlékezés és a Jelen valósága Kegyetlenségként tűnik. Átverte őt az Isten és az Istennő is. És pszichés fejlődése során egyre távolodik a Lélek emlékezésétől és egyre jobban kerül szülei neveltetésének hatása alá, s lesz a Teremtő Istenből és Istennőből Földi Anya és Apa.
És törik meg az Életbe vetett bizalma, a Jóságba, Egészségbe, Gazdagságba, Boldogságba és az ÖnMagába vetett bizalma. Ezért halunk meg olyan hamar, idő előtt, ezért betegszünk meg tömegével, ezért alszunk olyan sokan, ezért nem akarunk szembesülni, változni és változtatni, ezért nem akarunk már semmit, csak olyan, mintha…
És ezért vannak, vagyunk mégis oly sokan, kik Döntöttünk és Választottunk egy Más Életet, s egy Új Világot. Mert az Istennő és az Isten, sosem engedte el kezünket és mélyen hiszem, hogy kivételt tesznek most velünk és lenyúltak értünk Teremtő Szívük Hídján át Emlékeztetni, hogy mi az Igazság, s hogy Kik vagyunk és miért jöttünk épp e furcsa korszak idején földi testbe.
Szeretni, szeretni jöttünk Kedvesek...
Szeretni, Ölelni, Sírni és nevetni, Emlékezni, s nem feladni, mikor az emlékezés fájdalma emberfeletti erőt kíván a maradásra, de nem lehet kérdés, mert máskülönben, nincs, nem volt értelme…
Sokan vagytok, kik Mind egymás kezét fogjuk, s Szívünk egyszerre dobog. Mi sem bizonyítja jobban, hogy oly sokan írjátok, mondjátok, hogy a gondolataitok, az érzéseitek írom le. Ott vagyok és Ti itt vagytok, s Mi Mind Együtt vagyunk. Nem vagyunk egyedül, nem vagyunk már nem szeretve, de a szeretetlenségünk mély lenyomata felégeti a bőrt, a testet, és Dönteni kell ilyenkor, hogy el ne hagyjuk e földi világot egy másikért, mert most van itt az ideje és lehetősége a teljes átalakításra, a régi bőr levetésére, egy új világ teremtésére, egy új test új életére, egy mindent átformáló és átalakító Valóság megteremtésére, ahol már nem a félelem és a bűnbánat, nem a szeretetlenség és a gyűlölet, nem a titkok és a szégyen, nem az elutasítás és a kötődési és bizalmi sérülések, hanem az elfogadás és az átszeretés építő és Életet adó teremtése árad majd mindenhol.
Ez nem Hit kérdése, mert Ez Van. Minden másnak, kíméletlenül lejárt az ideje.
Valaha mélyen hittem magamban. Nem volt más, csak meggyőződés és Bizonyosság. Bizonyosság a Szeretetben és a Mindent körülvevő, Egységben. Összetartozás, mindennel, a Mindenséggel. Nem volt semmi más, mert ez az állapot, az Egység, az Összetartozás az, ami Van. Nincs más. Ez az Eredet. Innen jövünk. Fent és Lent is. Ezzel a szeretettség érzéssel indulunk, ez a Valóság.
És ez van most is. Újra hiszek magamban, mélyen hiszek magamban és az Életben, és Te is hinni kezdesz, újra hiszel, mert Mi ebben is, Együtt vagyunk.
Szállj, kedves Főnix madár, repülj, repülj fel messzire, tárd ki szárnyaid, nyisd ki szíved betemetett kapuját, s építsd vissza Templomodat, az Istennő és az Isten Templomát, és ebben a megérkezésben, végre Békére és nyugalomra lelsz.
Áldással és szeretettel,
Anna Rose
