Azt látom, mindenkit próbára tesznek, mi, akik azt hittük, a tudatosságunk megvéd majd, nem számoltunk azzal, hogy a változás elkerülhetetlen velejárója a régi saját rendszerek lerombolása is, ha már a külső nem hat ránk… jöjjön a belső. Hiszen a kettő csak együtt tud működni, és ebben mindenkinek megvan a saját feladata, saját része, vállalása. Ki így, ki úgy. Ki meg sehogy – de nyilván nem lehet egy nap alatt megugrani többezer éves karmák oldását, ha így lenne, nem is lenne igaz.
Én életem legnehezebb időszakát élem, és nem a külső dolgok miatt. Tudom, nem vagyok ebben egyedül. Volt minden. Márciusban egy hétig féltem a vírustól… azóta csak a logikátlan és embertelen korlátozások bántottak, maszkostul, mindenestül. Azt hittem, azzal, hogy ezt hamar felismertem és letettem, én már csak felfelé jöhetek. Ez egyébként igaz is.
Ahogy a kollektív víruspara és minden velejárója megszűnt, jött megint más és más. Azt látom, ahogy megoldódik egy dolog, pihenés nélkül, azonnal jön a következő. Mintha gyorsított tempóban kéne tényleg az egész életünket felölelő mindenséget felismerni, átírni, megváltoztatni. Magunkban.
Kivétel nélkül minden változásom magamban történt, belső utazásokkal, analizálással, és a döntéssel újra és újra, hogy tovább megyek, hogy lehet más, még olyankor is, mikor nem is hiszek benne. A legnehezebb az volt, mikor elvették tőlem azt az egyetlen dolgot is, ami átsegített mindenen: a meditációt, a családállítást, a szellemvilággal való kapcsolódást. Hát, tényleg a mélyére löknek mindennek, és néha csak vergődünk, kapálózunk, fuldokolunk… de aztán, valahogy sosem maradunk ott. Ez a legnagyobb beavatás. A belső hitet is megingatják, a külső-belső komfortot is szétcincálják, egyetlen út van, a minden elengedése, a semmibe kapaszkodás, a végső megadás.
Figyelgetem magam, napok óta, miben vagyok. Naponta több belső, regressziós utazásom is van, így tudok csak lépésről lépésre tovább menni. Minden lépés egyébként minimum egy teljes inkarnáció és az oda kapcsolódó mindenség oldása – minden akkori és mostani érintett számára szintén, tehát nem kevés. És még mindig nem jó. Nem komfortos. Kis időre felemel, és jön az újabb hullám.
Tudjátok, mire jöttem rá? Hogy egy pontig azért nehéz, mert el sem indulsz. Ezt évekig, évtizedekig, sőt, sok életen át folyamatosan lehet csinálni, vannak, akik most ebben ragadnak benne. Ők nem jönnek tovább. Igen, lehet, meghalnak. Akár egy koronavírusban, egy balesetben, öngyilkosságban, bármiben. Ha ezt időben felismered és élni akarsz, tovább mész.
Egy újabb pont, mikor elindulsz és jönnek a visszarántó, önszabotáló hiedelmek, programok, megszokások, tiltások. Jön az érzés, tudattalanul, hogy inkább a régi szart válaszd, mert azt legalább ismered, komfortos, sok meglepit már nem tartogat, igaz, kicsit mindig többre, másra vágytam, de jó lesz ez, csak legyen biztonság. Amit ismerünk, az biztonságos. Akkor is, ha nem jó, de legalább attól nem kell félnem, mi lesz, ha ez nincs. Hitrendszerek, és újabb bűntudat és félelem, mert mi lesz, ha ezt mind megléped, mi lesz azokkal, akik nem jönnek veled, választanod kell a férjed, a feleséged, az anyád, az apád, a gyereked, a barátod, a főnököd, a munkád, a kollégád, és még ki tudja hány ember és magad KÖZÖTT. Nagyon egyszerű, és Plútói működéssel radikális: vagy hagyod pusztulni és meghalni, vagy te halsz meg. Ennyi. Válassz. Élni akarsz, vagy meghalni. Megint ugyanott vagyunk, csak több kört futottál.
És mikor ez is megvan, és döntöttél, és tovább mentél és elindultál, akkor jön a legnehezebb: ha mindezt meglépted: elhagytad, átírtad, felülírtad, elengedted, letetted, kitisztítottad, újraprogramoztad, megváltoztattad.. Akkor minden, ami van, teljesen új. Semmi nem maradt a régiből. Semmi, ami biztonságos. Semmi, amit ismersz. SEMMI, AMI VAGY. SEMMI, AMI EDDIG VOLTÁL. Mert, Ki maradtál Te ebből? Ki vagy Te most? Ki az, akivel együtt élsz? Ez csak belül. Aztán körbe nézel: megváltozott minden. Maszkos rettegő idegenek, közelébe ne menj, mert megölöd. A nagyanyádat se látogasd az idősek otthonában, mert gyilkossá válsz egy pillanat alatt. Ha ki tudsz bújni ennek az őrülete alól, akkor el kell fogadnod, hogy a világ megőrült. Nem szólhatsz, nem tehetsz semmit, csak engeded ezt is. A maszkot is, a kijárási tilalmat, a gazdasági bukásokat, a felfordulást, az igazságtalanságot, az őrületet Elengeded. Bezárkózol végül önmagadba, saját világodba, mely ki tudja, hova visz, de ott legalább, a sok kaotikus aztsemtudommármitéskitérzek alatt, fény van. Béke van. Legyen hát. Legyen meg a Te akaratod.
Holnap, a tízmilliószoros napon online meditációt tartok, ahol a változásnak való ellenállásokat, programokat és félelmeket fogjuk oldani. Hogy ne legyen annyira ijesztő, amikor már itt tartasz, hogy azt sem tudod, ki vagy és hogy viseld el ezt az egyébként gyönyörű felemelkedést az extrémgyors transzformációs tempójával. Azon fogunk dolgozni, hogy test-lélek-szellem szintjén – tehát DNS és idegrendszer szinten is – tudjuk követni a sok szellemi munkát, aminek egyébként nyolcvanszor ennyi fizikai időre lenne szüksége a feldolgozáshoz és integráláshoz – de erre most nincs idő.
Mostantól elengedem azok kezét, akik még mindig a vírustól rettegnek, ők is megtalálják a maguk segítségét, biztos vagyok benne. Azokét kezét viszont szeretném megfogni, akik szívükben érzik, hogy kapcsolódni vágynak, velem, általam, az Égiekkel és egymással. Tényleg nem lehet egyedül tovább menni, és nagyon nagy az ellenszél, a sötétség, de tudjuk már jól: minél közelebb a hajnal, annál nagyobb a sötétség is. Aztán, egyszer csak, vége lesz. Kisimul és felragyog minden. Áldást és erőt kívánok mindenkinek ehhez az úton.