top of page
Keresés
  • Szerző képeAnna Rose

2024.03.04.


Nagyon fontos most megállnunk, időt szánni, időt szakítani – milyen jó szó… - arra, hogy legyen időnk elcsendesedni magunkban. Én jó ideje már nem igazán meditálok, nem megy. Van, amikor igen, de most szerintem más van, nekem legalábbis más. Nem ülök le már annyit csukott szemmel figyelni magam, de nem is hagyom el teljesen, úgy, mint amennyire így volt majdnem egy évig. Most inkább tényleg azt érzem, a legfontosabb megtalálni a valódi igényeimet és szükségleteimet, és azt, ami tisztít és tölt egyszerre, és ilyen, kevés van. A séta számomra az egyik ilyen. Nem mindegy persze, hogy hol, és egyáltalán, a fűben leülni egy csendes helyen, vagy csupán nézni a természetet, az is megnyugtat. Megnyugtat, de közelebb nem visz magamhoz, csak ha mozgok is valamit közben. Sétálok vagy jógázom vagy mással beszélgetek vagy vezetek és autóval vagyok mozgásban, sokkal több felismerést és tisztulást hoz, mint egy helyben ülni meditálni vagy fürdővízben áztatni magam. Akármikor próbálom, nem ad annyit már, mint régen.


Ennek az is oka, hogy a szellemi térben sokan azért vagyunk olyan sokat, mert oda menekültünk ki a valóságból. Nem vicc, hisz sokan még most is azt hiszik, azzal, hogy azt mondják minden földi és emberi dologra, hogy ez nem a valóság, ez nem az igazság, azzal csak kimenekülnek az itt és most kőkemény valóságából. Hiába Fentről, a túlvilágról vagy a Szellemi térből ez csak anyag, ez csak ego és ez csak a maya fátyla, a helyzet az, hogy itt élünk. Anyagban és emberként.


Volt több érdekes beszélgetésem is a hétvégén és ezeket nagyon szeretem. Az egyikben azt is érintettük, hogy a túl sok spirituális világ és tudás szétdarabolja a valóságot. Egyrészt, igen. Azok számára, akiknek idelent biztonságos, akik itt a földi létezésben találják meg a számukra stabilitást adó kereteket, azoknak valóban szétdaraboló, de ez végülis a tudatfejlődésünk és az evolúciós szellemi haladásunk része. Ha ez fokozatosan történik meg, mondjuk spontán, akkor ebből nem lehet baj. Másrészt, sokan vagyunk akik olyan adottságokkal és képességekkel születtünk, hogy számunkra a földi, anyagi tudatú világ volt a veszélyes, mert nem volt benne elfogadás, megértés, és nem adott segítséget és támaszt a nehéz megélésekben, kérdésekben, szorongásokban és félelmekben akár. Tipikus példája mikor a pszichiátriai zárt osztályon évek óta bentlakó beteget egy olyan új orvos látogatta meg, aki végre nem élből elutasította, hogy az asztal lábai beszélnek hozzá, hanem megkérdezte, hogy: na és mit mondanak? És a beteg néhány hét alatt meggyógyult.


Tehát van, akinek innen felfelé kell haladni és nyitogatni a határokat az ismeretlen – mondjuk így – spirituális, multidimenzionális valóságok felé, de nagyon sokunknak meg az irány most a lefelé, a szellemi térben való biztonságos létből lejönni az anyagba, elfogadni az idegrendszeri és testi működéseinket, ha kell, korlátainkat, és méghozzá két okból. Az egyik, hogy ha nem fogadom el a korlátaim, úgy nem is tudok változtatni rajta. Szerintem nagyon is fontos ránézni mindig, hogyan is állunk most az adott témával, nem pedig győzködni magunkat, hogy istenember halhatatlan és bármire képes. Nem igaz, merthogy nem csak isten, hanem ember is. Az ember meg halandó és esendő és képességekben korlátolt. A korlátaink és nehézségeink oka viszont mindig a múltból ered, és minél inkább emelkedik a bolygószintű tudatosság, annál inkább emelkednek azok, akik úttörőként vannak jelen, és itt már valóban érintettek a párhuzamos életek és a galaktikus történelmünk is, egyszerűen azért, mert meghatároz. Ugyanúgy, mint a transzgenerációs múlt, ami DNS szinten az örökségem, ugyanúgy ilyen örökségem a csillagtörténelem, és hogy milyen kódokkal és emlékekkel születtem, mi a feladatom a teljes Univerzumot vizsgálva. Ez a tudás ilyenkor már nem szétdarabol, hanem összerak. A hiányzó részek és a puzzle darabjai csak úgy adják ki a teljes képet, ha megértettük, melyik asztalon van a keret. Sok asztal van és sok puzzle darab, és mind egyformának tűnhet, hasonlíthatnak is, de mégis, mindnek megvan a saját helye. Másrészt, a szellemi tér sokszor illúzió. A meditációk adta képek, az álmodozás, a vágy, a hiány és magány betöltésére szolgáló relaxáció mind illúzió. Őszintén szólva, szerintem ezért nincs sok embernek minőségi élete, vagyona és főleg, párkapcsolata.


Természettel jók vagyunk, fákat ölelünk, beszégetünk az állatokkal, látjuk a tündéreket, töltődünk és emelkedünk, de az Együtt, amire vágyunk, az csak úgy tud beteljesedni, ha itt, Lent, az anyagban is megtörténik. Az anyag törvényei viszont mások. Úgy is felfoghatjuk, hogy az anyag kőkeményen megmutatja azt, ami esetleg bennünk akadály, mert mondjuk álmodozol a szerelemről, de a valóságban, az életedben már sok éve nincs senkid, vagy ha van, társas magányban szenvedsz. Miközben tudod, hogy van más is, lennie kell ennél többnek is.


Szívás, hogy olyan szép amit megélünk Belül, és várni kell rá sokszor kívül, de nem általános időket és nem általános életeket élünk. Az emberi kapcsolatoknak most nem elsősorban az ösztönös élet átadás a célja vagy a biztonság, mint régen, hogy legyen mindenkinek háza, és ott legyünk többen, mert mindenkinek komoly feladata van mondjuk a túlélésért. A mai kapcsolatok minőségi változást hoznak és a Lélek fejlődését hozzák el, az Isteni létezés egy másik átélésének és kiteljesítésének a formáját, az Egység és Összetartozás, Összeolvadás szentségét olyan felnőtt és érett módon, ami már valóban isteni és áldott. Ehhez kell az önmunka, ugye mindenki érti, miért.


Csiszolódunk szépen, mint a gyémánt, haladunk megint felfelé és előre, ki tudja már hova, de oda legalább, biztosan 😊


Szép napokat,


Szeretettel,

Anna Rose

4 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


Post: Blog2_Post
bottom of page