Az Új Tudatosság az, ami Új Világot teremt. Az ember fejlődése, a tudat evolúciója, a szív nyílása, a határok kitágulása, a dimenziók többsíkú megtapasztalása nem most történik először, de most történik először, hogy visszakapaszkodhatunk oda, ahol egyszer már, volt a földi emberiség. Lemuria idejében.
És mégis minden más, nem is lehet ugyanaz, hisz óriási fejlődésen (és számtalan mélységes bukáson) mentünk át, mire ott vagyunk, ott lehetünk, ahol most vagyunk. Az emberiség jövőjének terve sokat változott az elmúlt években is, és bizonyos tanítások szerint több, mint 100 évvel ezelőtt még a végdráma volt az, mi determináltan meg volt írva a homo sapiens számára.
De nem a Föld bolygójának számára, bár ezt nem tudom, de így gondolom.
Az elmúlt napokban megint és folyamatosan áramlunk át Kapukon, és találkozunk Egymással, Új helyeken, melyekre Emlékezünk. A Szívünkben. Furcsa érzés ez. Mikor már lemondunk és elengedünk dolgokat, mert az Élet azt várta el és azt kényszerítette ki, hogy tudjunk rugalmasan vitorlát váltani, és mi tudtunk… és most látni a Kincseket, az Ajándékokat az Úton, mi már egy másik Út és egy Új Világ hozománya.
Sokszor megéltem ezt az elmúlt években. Gyönyörűséges megtapasztalások, szavakon túli élmények, a Lélek és Szellem Igazsága, a mindenen átható szárnyalása, a fizikai test fénylő ragyogása, melyet sokszor követett zuhanás, és egy idő megtanultuk, hogy ezt is el kell tudni bírni, mert amíg van még hova zuhanni, addig vannak részeink, mik visszarántanak Fentről, hogy helló, én még itt vagyok…
Nem tudom, véget ér-e valaha ez a mátrix, de az a hely, ahol most vagyok, ott már véget ért. És nem vagyok itt egyedül. Mind, akik egyszerre látjuk és érezzük egymást, s nem is írhatom le, hogyan és miként, de akik érzik, élik, tudjuk, hogy van.
Sokat megyek mostanában a párhuzamos dimenziókkal, és a különböző tudatosságok valóságaival. Sokat tudok már, amiket régen nem, és egyre többet értek meg abból, amit eddig nem tudtam megérteni, bárhogy próbáltam. Minél több az ismeretünk, annál nagyobb bennünk az alázat, hogy milyen keveset is tudunk – de most épp, olyan pillanatban vagyunk, ahol egyszerre megértésre kerül sok eddigi tapasztalat, és mintha az elérhető létező legmagasabb tudatosságunkkal tudnánk értelmezni, magunkat, helyzeteinket és főleg, emberi kapcsolatainkat, karmikus mintázatokat, mélységes és mégis, tudatfeletti lelki tapasztalatokat.
A harmadik dimenziós szintet átlépve minden megfordul, minden megváltozik. A negyedik dimenzió kapuját átlépve egyre többször érezzük meg a még magasabb szférákat, az ötödik, hatodik, akár hetedik dimenzió szintjeit, és akkor ott van még az oldalirány és az idősíkok. Most valahogy kinyílt ez a kapu, újra, és aki Bátor, az átmehet. Az átmegy. Aki fél, az is, csak legyen tudatos rá, mi történik, ezért is írok.
A félelem nem ördögtől való. A félelem, addig győz le minket, míg nem adunk teret neki. A félelem teljesen természetes, ha nehéz tapasztalatokkal magunk mögött egy hasonló új helyzetben megjelenik, és a félelem csak akkor káros, ha nem vagyunk hajlandóak tudni róla. Ha megtagadjuk. De most nem is erről szerettem volna írni, hanem a sokdimenziós létezésről. Régen éreztem már ennyire, mint a napokban. Látni lehet a láthatatlant, érezni, tudni, hallani, a kimondatlant. Nagyon erős emelkedések hatásai – s most épp egy kellemesebb, testet is kímélő pihenősebb rész, ahol az elme végre utolérte önmagát, és hát ez irtó izgalmas :) Én egyébként ilyenkor érzem, hogy na, ez az. Végre. Ez az én világom. És ebben a világban, öröm minden találkozás ♥
Szeretettel,
Anna Rose
Comments