Hosszú életeken át munkáljuk magunkban a Hitet, a Gyengédséget, a Szeretetre való képességet. Nem voltunk mindig szerethetők; és nem voltunk alkalmasak mi sem a szeretésre. A kettő valahogy összefügg.
Megfigyeltem, hogy azokat tudom igazán szeretni, akik szeretik - legalább valamennyire - magukat. Aki nem szereti magát, mi több, gyűlöli magát, mert ilyen is van; annak az aurájából visszapattan minden szeretetteljes próbálkozásom, és mindegy mit mond és mit tesz, nehéz őt szeretnem. Egyrészt: bárkit és mindenkit tudok szeretni, másrészt: csak azt, aki hagyja.
Aki hagyja, azzal jó együtt. Kölcsönös szeretetben és összhangban vagyunk. Aki nem szereti magát, nem engedi másnak sem, hogy szeressék, nem engedi meg a szeretetet. Számára ez mindennél ijesztőbb.
Hogy miért? Azért, mert akkor szembe kéne néznie azzal, hogy mindezidáig szeretet nélkül élt. Nem volt szeretve, és, nem szeretett ő sem. Az egyik borzalmasan fájó magányt, a másik elviselhetetlen bűntudatot okoz.
És mégis: nincs más esély, mint megengedni ezt a szembenézést és főleg, még addig, míg itt vannak körülötte azok, kik még mindig, így is tudnak és vágynak szeretni.
Nagyon nehéz a szeretet, ha van, de nincs megengedve. Észrevettem magamon, hogy inkább eltávolodom már az ilyen kapcsolatokból, mert a köztünk lévő falak számomra elbírhatatlanok. Ha távol vagyok, úgy van lehetőségem legalább távolról szeretni, és néha sírni kicsit, a hiánytól. Ha viszont ott maradok, tönkre megyek benne, mert semmi mást nem érzek, mint a hozzáférhetetlenséget, a riadalmat, az elutasítást, és mindazt a nehéz terheltséget, amit egy ilyen színház megkíván.
Hosszú idő kell nekünk, míg újra tudunk bízni, míg engedünk érezni és megnyitni a szívünket és kitenni magunkat tudatosan annak a döntésnek, hogy esetleg megint sérülünk, de máshogy nem érdemes.
Persze ez csak onnantól működhet, ha megértettük, hogy miről is szól valójában az Élet, és ha tudjuk, hogy minden helyzet és nehézség minket segíteni hivatott, hogy évezredes karmikus fájdalmakból gyógyulhassunk - de akár csak a gyermekkorunkban elszenvedett hatásoktól -, és ehhez el kell fogadni, hogy spirituális lények vagyunk.
Minden szenvedés addig tart, míg eljutunk egy olyan tudatossági szintre, ahol már az alapvető nem a tudománnyal bizonyított (és teljesen félrevezetett) lélektelen és céltalan földi lét, hanem annál sokkal több.
A gyógyulásunk a tudat evolúciójának függvénye, aminek hatása a valódi Szeretet megtapasztalása.
Szeretni még nem mindenki tud.
Dönteni viszont, igen.
“Kezdetben vala az Ige” ….
Az Ige a Szó, a gondolat. S majd csak ezt követően jönnek hozzá érzések.
Ne félj szeretni ❤️🌹akkor sem, ha ijesztő. Ezért születtél, ezért jöttél, ezért vagy most itt. Minden más csak kifogás.
Áldás az úton,
Szeretettel,
Anna Rose