Talán mindennek elrendelt ideje van, talán nem. Számtalan olyan esetet látok vissza, főleg a napokban, ahol már évekkel ezelőtt láttam, értettem meg valamit, mint probléma gyökere - és megoldása is; ami nagyon, nagyon fontos volt. Megértettem, tettem is a megoldás irányába valamit, aztán valahogy telt múlt az idő, évek mentek el … és most sok sok kört lefutva ugyanoda jutok, ugyanazt látom meg, értem meg, csak van még hozzá döbbenet is: ha már akkor tudtam és tettem ellene, hogyan íródott vissza, hogyan nem változott meg, hogyan ment tovább és hogyan lehet, hogy észre sem vettem??
Hogyan lehet, hogy egy nehézség újraíródik, hogy visszakerül a mederbe, hogy hiába értettem meg, változtattam meg, kevés voltam; vissza rendezte a tér, és magával rantott engem is, a nemtudás, a vakság, majd a teljes tehetetlenség és szeretetlenség és félreértés és önvád terhével.
Azt mondjuk, a Rendszer Engedélye kell a változáshoz. Nem elég az egyén, kellenek a többiek is.
Én azt mondom, azt képviselem, elég az egyén szándéka is, ám ha szembe kell menni a teljes rendszereddel, úgy nem támogatást fogsz kapni a családtagjaidtól / kollégáidtól / házastársadtól stb, hanem ellenállást. Mindent meg fognak tenni, hogy visszarántsanak. Ezzel számolni kell, és védeni magadat a sokszor a saját szeretteiddel szemben.
Amit nem tudtam megoldani a gyerekemmel kapcsolatban míg házas voltam, most értettem meg, tegnap és ma hajnalban, álmomban, hogy a férjem feleségeként mi alkottunk egy olyan erős rendszert, ahol az ő támogatása nélkül, az ő személyes ellenállása a saját gyerekkori traumáinak rálátásával, megakadályozta, hogy átírjam, felülírjam a fiamnál megjelenő problémákat. S mivel megoldani nem tudtam, idővel bevonódtam és magamat kezdtem el hibáztatni, mint ahogy gyerekként is mindig magamat hibáztattam, ha tehetetlenséget éltem meg, ha nem tudtam megoldani valamit - egyedül, persze.
Nagyon intenzív időszak ez és tényleg gyökeres változások érkeznek, és a kezdeti gondolatomra válaszolva magamnak … mindennek meghatározott ideje van. De nem azért, mert mindennek egyszer van csak ideje, hanem azért, mert a Sorsaink össze vannak fonva és hiába áll kész egy közösség része, ha a másik még nem … így vannak olyan Sorscsomók, Időpontok, Időkapuk, amik pillanatnyi lehetőséget kínálnak kardinális változásokra, de ha a többség, a kritikus tömeg, vagy az egyenrangú társak esetén az egység nem együtt választja a továbblépést, úgy a kapu bezárul.
Most a Kapuk ismét nagyon nyitva vannak, nagyobbak is, nem olyan szűk már az átjáró, mint régen. Dönteni kell csak, s menni, menni, mindenáron, és nem várni arra, aki semmiképpen nem kîván jönni velünk, de feltétlen megvizsgálni a saját szerepünket a kapcsolatokban, hogy egyáltalán, jó-e még nekünk az a másik.
Most sokan fognak csatlakozni, egyre többen ébrednek intenzív gyorsasággal (nem is lehet behozni máshogy a lemaradást) és ez jó 🙂 izgalmas, kalandokban és bátorságban gazdag önfelvállalást, és Szabad Életet kívánok Mindannyiunknak ❤️
Szeretettel,
Anna Rose
Comments