Meglepően sok mély és szép folyamatot élhetünk meg, ha nem félünk belemerülni a mélységekbe, s főleg, mikor ezt már nem egyedül, hanem barátok közt, közösségben, szeretetben, őszinteségben, elfogadásban tesszük, tehetjük, mert megengedtük magunknak, hogy nem adtuk fel annak a vágyát, hitét és biztos tudatát, hogy létezik olyan, amiről álmodunk, létezik olyan, amire vágyunk. Biztonságos, szerető, megtartó tér, közeg, ahol lehetünk mind önmagunk, ahol semmi nincs, amit szégyellni kell vagy lehet, semmi nincs, ami elválaszt, mert mindennek egyértelmű alapja a szeretet, a tisztelet, az önkifejezés, a megengedés. Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy van egy ilyen közösség az életemben, és biztatok mindenkit arra, hogy ne elégedjetek meg olyan kapcsolatokkal, ahol nem érzitek jól magatokat, ahol nem vagytok valóban szeretve és elfogadva, és erre tényleg nagyon egyszerű rálátni, mert ezt egész egyszerűen, érzed. Zsigereidben tudod, érzed, hogy az a közeg számodra tápláló vagy mérgező-e, hogy szeretet van-e vagy nincs, és minden ami ezután jön, már kimagyarázás és megmagyarázás, hárítás, hamiskodás. A kapcsolatok többsége, főleg, ha nincs benne minden oldalról tudatosság és kellő önreflexió, akkor sémák és traumák és ismerősség alapján történt választások következménye, és ahogy változunk, nélkülözhetetlen, hogy változnak az igényeink, elvárásaink, és ilyen módon, ha a társak nem követik le a saját folyamataikkal a változásokat-, úgy változnak a kapcsolataink is.
Ma az Egóval dolgoztunk, ahogy már múlt héten is, egy másik csoporttal, és még mélyebbre mehettünk, szeretném ezt megosztani veletek. Leszek megint az ördög ügyvédje, szegény egóé, mert bizony teljesen másként gondolom és hiszem az egó létét és szerepét, mint ahogy általában mondják és tanítják.
Önazonosnak lenni egó nélkül, nem lehet.
Önmegvalósítani, önérvényesíteni, önérdeket képviselni, önmagamban kiteljesedni, egó nélkül, nem lehet.
Tudom, hogy szinte mindenki azt mondja, az egót le kell győzni, ki kell nyírni, meg kell haladni, hogy a spirituális fejlődés netovábbja az egó legyőzése, de ez így nem igaz, és láthatóan, akinek sikerül, nem is működik. Mert egó bizony itt, a földi létben, nélkülözhetetlen, ha test – lélek – szellem szintjén kívánunk egészségesek és teljesek lenni. Egó az, aki segít kiállni magadért. Aki segít megvalósítani a vágyaidat, tenni értük, kiállni beszélni, csinálni, amit kell. Egó kell, hogy tudj nemet mondani arra, amit a lelked nem akar és amit a tested nem kíván. Egó kell, hogy higgy magadban, hogy felismerd és elhidd a benned rejlő lehetőségeket, egó kell, hogy lépéseket tegyél, hogy kellően bátor legyél, sőt, egó kell ahhoz is, hogy hinni tudj magadban, hogy képes vagy elérni, amit szeretnél. Egó kell, hogy meghatározd magad, hogy azonosítsd magad, valaminek vagy valakinek, egó kell, hogy tudd és merd szeretni magad, egó kell, hogy azt mondd, én kell legyek az első a saját életemben, egó kell, hogy elhidd, hogy ezt megteheted. Egó kell, hogy kilépj a családi játszmákból, sorsokból, egó kell, hogy merd másként csinálni mint mások, egó kell, hogy elhidd, lehetsz különb, lehetsz különleges, lehetsz más; egó kell, hogy magadat tudd választani!
És akkor mondom, mi van, ha nincs egó, ha nem engeded élni, ha elnyomod, tudatosan vagy tudattalanul, ha azt hiszed, egó rossz, ijesztő, félelmetes, ellened és a világ ellen való. Ekkor, alárendeled magad mindenki másnak, magad elé helyezel mindent és mindenkit. Kifulladsz, elfáradsz, kimerülsz, mert vagy nem engeded meg magadnak, hogy töltekezz, vagy azt sem tudod, mi töltene fel téged. Nem tudod, ki vagy a szerepeid nélkül, nem tudod, ki vagy, ha nem mások irányítanak és mondják meg, mit csinálj. Nem tudod, mire születtél, nem tudod, mi tölt el boldogsággal, nem tudod, merre indulj, milyen cél hív, nem tudod azt sem, miért nem vitted még elég sokra, nem tudod, miért nem találod az életed értelmét. Nem sikerülnek a céljaid, nincs elég pénzed, nincs elég önbizalmad, nincs elég hited a változásban. Alárendelődsz az áldozatiságnak, alárendelődsz az elvárásoknak. Mások elvárásainak. Egó nincs, vagy olyannyira el van benned nyomva, hogy nincs kapcsolat közted és a vágyaid közt. Uralod, mert azt tanultad, valakinek mindig uralkodni kell, és mivel téged is uraltad, most te is uralod magad. Uralod a vágyaid, a céljaid felett érzett lehetőséget, örömet, mert azt hiszed, nem szabad minderre vágynod, vagy hogy nem is vagy rá képes, és hogy neked nem szabad. Neked nem jár.
Egó nélkül senki vagy. Azért vagy senki, mert amikor mindenki más elvárása és a mindig másnak való megfelelni akarás felemészti Azt, aki vagy. Felemészti a Lelked, a lelked pedig halálosan kimerül és elfárad abban, hogy újra szóljon hozzád, hogy könyörögjön neked, figyelj végre rá. Azt hiszed, jó ember vagy, hogy legyőzted az egódat, miközben…
hát ez is egó. Csak a rosszabbik fajtából. Elhitette veled, hogy legyőzted, miközben ő győzött le téged. Csak ebben neked semmi örömöd, de már szereped sincs. Ez az egó végülis, ha úgy vesszük, mások egója. A Tied téged védett volna, ha hagytad volna. De ő Neked nem számít. Vagy nem eléggé. Ő nem elég fontos. Az ő érzései nem elég fontosak neked, hiszen, az, csak, egó.
“A szomorúság csak egó.
A düh csak egó.
A hiány, a fájdalom, a veszteség, a félelem, az csak egó.” - oly sokat hallom ezeket.
Nagyon másként látom a dolgokat, mint a többség, igen, ez is egó.
Szeretem az egómat. Tudom, hogy nélküle, soha semmire nem vittem volna. Az egóm nem ellenségem, nem akarom megölni, nem akarom elnyomni, nem akarom legyőzni. Mindössze, egy icipicit mindig előtte járok. Az egóm a Társam, Szövetségesem, de az egóm a gyermekem, a tanítóm, a szerelmem is. Ő a vágyam, a célom, de ő a múltam és a jövőm is, az egóm a részem, az egóm is én vagyok. Az egóm itt, a földi létben az egyetlen esélyem, hogy kiteljesítsem a feladataimat, hogy megvalósítsam mindazt, amit a Lelkem kér, amit a Szellemem kíván. Az egóm a segítőm, és pontosan tudja, hogy én uralom. Szeretettel, nélkülözhetetlen szövetségben, és egy kicsit, folyton folyvást a hátam mögé pillantva, nem készül-e valami rafkós cselre, hogy átvegye az irányítást, de nem bántom ezért, nem haragszom rá, hisz az egó, természetszerűen ilyen, így működik, nem tud más lenni. De ez játék, és valahol, tanulás is tőle. Ébren tart, áramlásban tart, változásban tart.
Engedd ezt át magadon. Van olyan egó, amiről sokat hallunk – látunk, de arról nem kívánok írni. Ismerjük azt már jól. Azzal már, úgy gondolom, nincs dolgom. Lehet, hogy majd lesz, mert egy ilyen mondatot leírni, máris megszólítja bennem a vészcsengőt. És én közben mosolygok. Mert ez játék. Játékommal provokálni Titeket pedig, szintén az egóm játéka, de engedem, hadd játsszon kicsit, virgoncan, aztán holnap folytatjuk a komolyságot.
Szolgálatban néha jár a kimenő, még neki is…
Mosolyogva,
Anna Rose
Comments