Akinek nincs takargatnivalója, nem fél lelepleződni.
Aki a tisztaságot választja, a meztelenséget választja. Átlátható, lekérdezhető, leinformálható.
Aki vállalja a lelepleződés lehetőségét önmaga tudatlansága, hibája, valaha tett bűne, vétke, tévedése révén, bár megszégyeníthető, de az Igaz ember és a Szellemi erények számára soha nem szégyenül meg.
Manapság már nem divat őszintének lenni. Az őszinte ember akkora Fényt bocsát ki, mely vakító az árnyékrészek, az Egó számára. S bár úgy tűnik, legyőzhető, valójában, soha nem lesz az, és mégis. Minden alkalommal, mikor az egó megtámadja az ártatlant, valamennyi Fény kihúny az Ég alatt. De ez a Fény, valójában, ön-Mag-ja tükröződése, Reménye, önnön árnyékának utolsó Lehetősége volt csupán, visszatérni az Útra… Lehetőség, mely megadatott számára a megvilágosodásra, de akkor, ismét, az Árnyék, nem fogadta be a Fényt…
………………….🌹…………………….
Míg korunk elérkezett a Felemelkedés időszakába, az emberek többsége elveszítette minden Lehetőségét az átkelésre, és az Életre. Már rég nincs számukra önazonosság, nincs számukra Igazság, nincs bennük hajlandóság befogadni a szeretetet.
A gyakorlati időszaknak vége. Innentől mindenki maga felel, Önmagáért. Senki nem lesz megmentve, mert az Áldozat szempillantás alatt rántja magával a megmentőjét, ki nem tanulta meg az Új leckét:
A szeretet van, hogy nem elég.
Vannak emberek, akik semmiből nem tanulnak.
Vannak helyzetek, amik olyan betegek, hogy már gyógyíthatatlanok.
Vannak kapcsolatok, melyek olyan mérgezőek, hogy életveszélyesek, de még annál is több, mert egy szétválasztódási, felemelkedési folyamatban aki alul marad, a következő inkarnációját egész biztos nem az önmagukat keményen megdolgozott szülői párnál fogják kezdeni, s talán már nem is ezen a földön.
Lehet haragudni az igazságra. Lehet menekülni daccal, haraggal, indulatokkal, s lehet hülyíteni magukat tovább, míg majd leszakad a plafon. Igen, itt már nem magunkat, mert a kollektívból is ki lehet válni. És kell is.
Mert Van, aki semmiből nem tanul.
Ne maradj addig, míg leszakad rá a plafon, ne legyél ott, mikor ez megtörténik.
Ne ragaszkodj, ne hidd, hogy rajtad múlik, ne várd, ne reméld, adj még egy utolsó esélyt, de ne maradj soká; ne legyél Te is Az, aki semmiből nem tanul…
A változás nem mindig örömteli. Annak főleg nem, ki már Lát. Védd magad, szeresd magad, válaszd magad, és menj tovább.
“Eljön majd a Te időd is, meglásd”.
Szeretettel,
Anna Rose
Comments