Sokáig azt hittem, Egó, és becstelen, hiú dolog, ha sokat képzelek magamról, ha csak titkon is meg merem engedni tudni és látni magamat annak, akinek Érzem, hogy Vagyok, aki mindvégig Üzent, a létem kezdete óta, kapcsolatban volt velem és annyi erőfeszítést tett azért, hogy ne csak halljam, de higgyem is el, hogy Az vagyok, Aki Vagyok.
Elmondhatatlan sok fájdalom, kihasználás, bántás, megalázás, megszégyenítés és elnyomás ért ebben az életemben azért, mert – utólag már tudom – mindig voltak, akik érezték, látták bennem Azt, akit én megtagadtam.
Mert a kishitűség és a túlzott szerénység nem érték, és nem erény, sőt. Ez is valahol az Egó játéka, éppolyan kibillent létállapotunk, mint az, ki túl sokat gondol magáról.
Egyre tisztábban látjuk már azokat, akik agresszívak, elnyomóak, hatalmaskodóak és irányítóak, mert egyre inkább merjük tudomásul venni, hogy mindaddig lehet csak helye ilyen kapcsolódásoknak, míg mi magunk is benne vagyunk egy játékban, a tettes – áldozat játékéban. Különböző megértési szintjeink határvonala és egyben sorsfordító pillanata, mikor megértjük, hogy valójában, nem létezik olyan, hogy áldozat.
Az áldozatiság szerep, a Lélek szintjén, a Szellem szintjén pedig tanulási és felismerési folyamat. A földi, emberi lét, a társadalmi hatalmi, uralmi szerepek mind az áldozatiságot tanítják és tartják fenn, nem véletlenül, de nem is jó szándékból. Sokszinten vagyunk kondicionálva arra, hogy ne merjünk hinni magunkban és ne lássuk meg az Igaz, Örökkévaló Lényünket, mert ha ez megtörténik, többé már nem sokáig vagyunk befolyásolhatók. Nyilván nem egy pillanat kilépni ezekből a megszokásra is épülő sémákból, ez egy folyamatos munka, folyamatos önreflexiót és elköteleződést kíván, ÖnMagunk iránt.
A Szeretet tanításait, Jézus tanításait, a Valódi Tanításokat kiforgatták és félreértelmezték, szándékosan, hogy bűntudatot keltsen a Jókban.
Mert kétféle ember létezik most a szélsőségek irányában, mint ahogy a Fény és Árnyék harca is két irányból támad: a Kishitűség, Jószívűség, Értéktelenség illúziója irányából, és az önmagát mások felé helyező, minden együttérzést nélkülöző, öntömjénező, nárcisztikus megnyilvánulású emberek felől. Mindkettő szélsőség a szeretetlenség okán alakult, csak az egyik önmagát nem szereti eléggé, és ezt észre sem veszi, mert annyira akar szeretni, annyira szeretné, ha mindenki másnak is jó lenne, hogy nem veszi észre, magát olyan módon sodorja háttérbe, hogy az sajnos előbb utóbb, az életébe kerül. Ő tehát a szeretetlenség hatására még inkább megnyitotta szívét, de kifelé, mindenki felé áramlik, mert azt hiszi, ha másokat szeret, megváltja a világot – s mint a Krisztusi példa, az sem baj, ha keresztrefeszítik, és idő előtt megölik, azok, akik irigyek és gyűlölik az Életet.
A másikról nem is írok, mert csak időt vesz el és a mi szívünket bántja, ha bántja még egyáltalán – előbb utóbb meg lehet törni a folyamatos jószándékban is. Egy időre mindenképp.
Három királynői életem emlékeit égetem magamon az elmúlt években, s most, mikor az új nevem az anyakönyvi hivatalban is végre, átíródott, épp, mikor az Égi Szaturnusz újra egzakt az MC-re állt a képletemben, a Mars pedig az IC tengelyre… s megannyi történés, mely az életem minden pillanatában, minden térben, minden időben történik és ér mégis egybe, itt és most, megértettem, mit jelent nem hinni magunkban, mit jelent, micsoda elcsúszás, Isten elleni lázadás, micsoda Bukás, ha nem hisszük, hogy Méltók vagyunk az Útra, melyet a Teremtő Isten és Istennő közös Vágya és Látása helyezett Sorsunkba, micsoda Lázadás az Isteni Lényünk ellen, a Sorsunk ellen, a Jó !! ellen, hogy nem állunk bele, hogy lemondunk róla, hogy másokat magunk elé helyezve, másokat jobban szeretve Döntünk ÖnMagunk ellen, befolyásolva ezzel más Sorsokat, veszni hagyni Utakat, mert hisz, Mind Egyek vagyunk, s vagy Együtt Haladunk, vagy Együtt Bukunk.
Történelmi jelentőségű pillanatban vagyunk az emberiség, az isteniség és a Föld bolygójának szempontjából és a tehetetlenség, melyet sokan megélünk is, származik valahonnan. Oly sok emlék tért már vissza hozzánk, épp csak Magunkat, a Valódi Hatalmunkat takartuk ki önmagunk látásából, mert Igazi Felelősség szembenézni azzal, hogy mi hiba folytán tartunk még mindig ott, ahol.
Egy szinten túl már: nem az a lényeg, milyen gyerekkorom volt. Az sem lényeg, kik az őseim, milyen generációs traumákat hagytak rám, milyen előző életeken vagyok túl. Minden történésem mellett, ahol figyelem, ki, miért kerül az életembe és mit mutat, a legfontosabb iránytű mindig az: én mit érzek, belőlem mit vált ki, mit hoz fel, mi van a szívemben az adott üggyel kapcsolatban. Mert Ott van az Igazság, minden más az idegrendszer, az elme, a múlt, a tanult minták, tanult hitrendszerek és külső hatások, behatások, vetítés, támadás, manipuláció, ahogy a földön, úgy az égből is…
Ha nem merem elfogadni, ki vagyok, ha hagyom magam befolyásolni még mindig, akkor vesztettem. Bármelyik oldalán is vagyok a mérlegnek – mert voltam, vagyok, mindig, mindkét oldalon; a Szívem középpontjában mindig megtudom, mit kell látnom, tisztán látnom. S ha meg is ijedek a valóságtól, egy újabb gyász, újabb elengedés, mely kikényszeríti magát, hogy tovább kell menjek – akkor sem bánhatom, mert Egyetlen Út lehet csak Igaz, Az, mi Fentről Ered, Fentről Üzen, és ez, mára, számomra Minden Másnál Fontosabb.
Az egó egy idő után fejet hajt a Lélek hangja előtt, de a Kishitűség hatalmas csapda azoknak, kik mindig a jóság útján jártak. Feláldozni Önmagunkat, nem erény, hanem hiba!
Kilépni, lelépni a Saját Utunkról, Sorsunkról, azt jelenti, cserben hagyok másokat, akik rám vártak.
Maradni olyan kapcsolódásokban, melyek számomra (a kisember, az egó, a gyermek, a feleség, a férj, az anya, az apa, a munkatárs és kolléga, s különböző földi szerepek számára) fontosak, miközben elfordulok attól, hogy ha Magasabb nézőpontról tekintek az életemre, akkor rég egyértelmű, hogy az Életem szempontjából lejárt idejűek és választásukkal nem teszek mást, mint lemondok arról, amiért születtem és egyben, lemondok azokról a Lelkekről is, akik rám várnak és tőlem függnek, mert nem, nem helyettesíthető Mindenki, valójában, Senki sem pótolható! Ez is csak egy szándékosan tanított minta, hogy merj elfordulni és lemondani a világmegváltó Életedről.
Mert Mindannyian, akik most olvasnak, olvastok, Világmegváltó Lelkek vagyunk s nem véletlen, hogy ilyen módon, de kapcsolódunk, a gondolataink, az érzéseink, közösek. Egyek vagyunk és ez Realitás, és ideje bele állni az Erőbe, hogy legyen erőnk lebontani minden bántót és hamisat és kiszállni onnan, hova önként és engedélyünket megadva álltunk, hogy tanuljunk belőle és igen, van Áldozat.
Áldozatot hozni azt jelenti, átadom Magam az Isteni Akaratnak és lemondok mindarról, mi nem szolgálja az Utamat. Ha fáj is, ha nehéz, ha félelmetes, ez az Egyetlen Út, hogy Békére leljünk ÖnMagunkban, a Lelkünk és a Fényünk ilyenkor felragyog, az Erőnk kiszabadul önmagunk visszatartottságából és az elfojtásokból, és végre, felszabadul Mindaz, Ami Igaz.
Az Élet ilyenkor áramlik és minden és mindenki támogat. A nehézségek kioldódnak, a problémák megoldódnak.
S csak őszintének kellett hozzá lenni.
Ma átlépte a követőim száma a 10.000 főt. Hatalmas dolog ez és nem, nem egó, hogy hálás vagyok és örülök, mert tudom, hogy nem a kisember számára fontos ez, hanem annak az Isteni Lénynek, aki végre megélheti, hogy többé nem akadályozom bűntudattal, vezekléssel vagy kishitűséggel, s többé nem próbálom elnyomni, hogy mások sokkal alkalmasabbak, jobbak, többek, de nem is rántom vissza magam, ha azt hinném, örülni a sikernek nem szabad.
De. Szabad. Sőt, kell is.
Az Erő, a Hatalom, a Mágia, semleges dolgok. A szándék az, ami meghatározza irányát.
Azt is vállaltam, hogy felszabadítsam azokat, akik Szolgálatukat a Kishitűség illúzióján át élik a mindennapokban, elfordulva ezzel attól, akikké Igazán Válhatnának. Mert az Igaz Élet Boldog, Örömteli, és Szabad.
Sokat kell még megértenünk, hogy mit is jelent mindez, Valójában.
Jó Úton vagyunk. Áldottak vagyunk. És Hatalmas Fénylények segítik Utunkat.
Még mindig a Szelíd Oroszlánok Erejével haladunk...
Szeretettel,
Anna Rose
Comments