Elképesztő Erők kezdenek kiszabadulni, felszakadni, immár visszatarthatatlanul, és semmi, de semmi nem fogja tudni megállítani, és ez olyan jó! Most azt mondanám, nekem könnyű, mert van egy Skorpió Plútóm, Marsom, Szaturnuszom, és az Égi Plútó a nyolcas házamban tisztogat már egy ideje, ami a Halál területe, a veszteségek, elengedések, fájdalmak területe, de ez csak egy alacsony szintű megélése, ami nem azt jelenti, mint amit általában gondolunk az alacsony szintről. Alacsony szint azt jelenti, hogy az akarás, a görcsös ragaszkodás, a kisember tervei, az ego számára minden veszteség borzalmas kín és halál. Magas szinten ugyanez azt jelenti, hogy megértjük, az anyag halála nem más, mint a lejárt idejű dolgoknak a vége, és egyben az új dolgoknak a kezdete is. Ahogy megfogan egy új Terv, Vágy, helyre van szüksége, hogy megvalósulhasson. Várandósan nem lehet teherbe esni, de túlterhelten, kimerülten, szétszakadtan sem. Olyankor még szeretkezni sincs kedvünk, erőnk, mert minden más fontosabb. Pedig hát…
Az Élet a szívben fogan, ha nincs időnk Érezni, mert elviszi az energiát a teljesítés, a követelés, önmagunk követelése, a megfelelni akarás, az ego, a fej… akkor mi marad? Miről szól valójában az élet, ami stresszt okoz, miről szól a lét, ami feladatokkal halmoz el?
S miről szól a Szerelem? Az ember, amikor szerelmes, ha igazán szerelmes, minden mást félre dob, addig legalábbis, amíg az elmét ki tudja zárni. Átengedi magán az isteni létezés, az isteni egység állapotát, a teljes Fényben létezés, a Bőség, a Minden Van állapotát, s nézd meg a Földet: a természet burjánzik, az Élet mindenhol Utat talál magának, de az ember nem oda figyel, ahol minden van, hanem oda, ahol valami hiányzik. Azt hisszük, tudatosan élünk mert dolgozunk a karmánkon, fejlődünk, kioldunk, haladunk, na még ezt, meg azt, s egyet nem akarunk látni: még mindig vezekelünk, mert nem találjuk más módját annak, hogy megérsük az Élet lényegét. Rákényszerítjük magunkat veszteségekkel, fájdalmakkal, szenvedéssel, arra, hogy tanuljunk végre, hogy megértsük végre, hogy nincs semmi fontosabb, mint a Létezés Öröme és az Élet Szeretete.
A Teremtő álma, hogy anyagba öntse a létezés örömét, önnön isteni egységének mindent elsöprő szenvedélyét, az Egység testen kívül meg nem tapasztalható örömét, a kreatív alkotás, a szabad létezés, a Teljesség, a Mindenség emberi ésszel felfoghatatlan Hatalmasságát.
Plútó most visszatér még a Bakba, a csontok szintjén lévő, megkövült alapok és struktúrák, a belénk merevedett hitrendszerek, a túlkövetelő, érzelemmentes, túlzottan felelősséget vállaló, a társadalmi berögzült és merev szabályokra épített működések szintjére, hogy szétrobbantson és kitakarítson mindent, ami még mindig ott él bennünk, körülöttünk, és nem, nincs több idő, mert most van Idő, hogy mindez megtörténjen.
Mikor az asztrológus barátnőm pár éve azt mondta, most a veszteségeket kell majd tanulnom, én zokogtam a kanapén és próbáltam valahogy egyben tartani az elmémet (minek?!), hogy ne már, na jó, ha ez van hát ez van, gyorsan mondja meg, meddig tart ez a kegyetlenség, azt mondta, ja, ezt most kezdődik, három évig intenzíven ez megy majd…
S most tudjátok mi van? Megértettem Plútót. Mélyen érzem a sejtjeimben. Szeretem őt. Hívom őt. Tisztelem, meghajlok ereje előtt és hálásan fogadom, izgatottan, már-már egy megszelidített alvilági élvezettel, mit visz el megint, mit vár tőlem, mit követel, mi minden van még bennem, amit nem akartam eddig meglátni, mert azt hittem, túl mocskos, túl elfogadhatatlan, túl sötét, s ehhez mi mindent kell elengednem, amiről azt hiszem, én vagyok, hozzám tartozik, és erejével megláthatom, hogy nem, dehogy, már rég nem az vagyok, rég nem tartozik hozzám, menjen, menjen, égjen, szakadjon, érjen véget, és érzem, ahogy a szárnyaim kibontódnak tüzes lendülettel és Szabadon születek meg ismét, egy újabb minőségbe, nevetve, és ebben van Erő, van szexualitás, van Születés, újjászületés, így benne van a Halál, az elengedés, a megengedés, benne van a Tudás, hogy akkor nyílik ki a méhszáj, mikor a Nő befelé figyel és lélekzik, elengedi egész testét és minden feszültségét és átadja magát a természeti Erőknek – és nem pedig erővel nyom, mint ahogy azt a medikalizált férfi orvostársadalom tanítja. Méh nélkül, tapasztalat nélkül, saját élmény nélkül.
Mindennek vége, aminek lejárt az ideje. Annak is lejárt az ideje, hogy nem működő dolgokat akarjon bárki helyrehozni. Szarból várat építeni, nem lehet. Felesleges. Benneragadni a szarban, azt lehet. Tapicskolni, s elhinni, hogy ez mind a mi feladatunk, hősök vagyunk, megmentők, etetjük az egót … s nem nézünk Felfelé, hogy mindez, Ott, már rég nincs.
Ahogy Plútó lépked a jegyekben, úgy lépkedj Te is a tudatoddal a Régi – Bak – és az Új – Vízöntő – Világai közt. A kettő közt nincs átmenet, nincs semmi hasonló, drasztikus és teljes transzformációt követelő létezés van.
Te Döntesz.
Halj meg, hogy Élhess!
Engedj el mindent, hogy Te legyél a Minden!
Ne ragaszkodj tovább semmihez, mert benne ragadsz valamiben, aminek lejárt az ideje.
Úgyis érzed. Az egod is Te vagy, éppen annyira valódi, mint ez az elbaszott világ körülötted.
Nézz beljebb. Nézz mögé. Lásd és érezd a Fényt. Valódi tanítást, nem az írottat, nem a hallottat. A szívedben keress, ne higgy senkinek, mert kevesen értik még és tanítják az újat. Magadnak higgy, mikor megrezeg sejtjeidben az írottak, a hallottak Igazsága. Én mindig így írok, mélyre megy. Ne nekem higgy, annak higgy, amit Érzel, mikor engem olvasol. Mert, Te is tudod, hogy Kit olvasol Valójában. Ki szól Hozzád, mit üzen, mit kér, mit vár.
Ne rám haragudj, de add ki a dühödet. És engedj el mindent a picsába. Így, igen. A konvenciókat is, a tökéletesség, a szépség, a tisztaság ideáját is. Cukormáz. Hamis álarc.
Legyél Más.
Legyél Őszinte.
Ez az Igazi Tisztaság.
Legyél ÖnMagad. Légy Az, Aki Vagy.
Légy Az, Aki Vagy!
Gyere Plútó, gyere, megadom Neked a Hatalmat, az Engedélyt, vegyél fel, vigyél el, s már nem félek, Bízom Benned, mert tudom, hogy itt már, sosem halunk meg…
„Bennetek lakozik az Isten Országa.”
Ott találkozunk, Mind… ❤️🌹
Szeretettel, alázattal, hálával, Mindenért …
Anna Rose
Comments