Mind azt hisszük, mentesek vagyunk az illúzióktól. Talán a legtudatosabbak tényként kezelik, hogy nem láthatunk mindig mindent, hogy az árnyék nagysága bár fogy, de míg földi testben vagyunk, el nem fogyhat teljesen soha; hogy a gyermekkori emlékeink hiánya mind takar bizonyos akkor fel nem fogható, ép ésszel meg nem érthető dolgokat, és tudjuk azt is, hogyan hat a trauma, s hogy mi a trauma egyáltalán.
Sok terapeuta jár hozzám, van, akikkel nagyon jól lehet együtt dolgozni, könnyen, szinte szélsebesen hasítva a tudattalan mélységeket, vállalva mindazt a gyógyulási folyamatot, hogy amit ott megtalálunk, azt helyre hozzuk, integráljuk, átírjuk, elhagyjuk; és sok olyan terapeuta is van, akiknek minél nagyobb a tudásuk, annál inkább ismerik tudattalanul is a kiskapukat, ahol még meg lehet úszni, ahol még mindig el lehet fordulni, a valóságtól, de mivel elkötelezettek a gyógyulás mellett, úgy képesek berántani olyan generációs és inkarnációs emlékeket, melyek fedik a valóságot, de gyógyulást, változást nem hoznak – mert a valódi árnyék nem ott van, hanem itt, a mostani életükben, egész pontosan a gyerekkorukban. Én sem vagyok ez alól kivétel, a nagyon fájdalmas történeteket a túlélésünk érdekében rejtettük el önmagunk elől, így hibáztatni vagy okolni nem szabad ezért senkit. Azért írok erről, mert ez tény, hogy mind így működünk, ez van, és most tényleg azokról írok, akik a leginkább élik a tudatosságot, és felelősséget vállaltak nemcsak önmagukért, de az egész világért és egy kollektív Fénymunkáért.
A legtöbb embernek fogalma sincs arról, valójában mennyire borzalmasan nagy szenvedések és kínok rejlenek az emberi lelkek mélyén, és az, hogy egyre inkább haladunk a Fény felé, nem jelenti azt, hogy ezek a fájdalmak egyszercsak mind megszűnnek. Az van, hogy minél inkább tisztulunk meg a mérgektől, salaktól, régi traumáktól, annál inkább férünk hozzá az azok alatt lévő még hatalmasabb mocsaras mélységekhez, és olyan fájdalmakhoz, amire csak épült az a sok, amit hosszú idő alatt végre elhagytunk. Közben erősödik az idegrendszer, a testi-lelki kapacitásunk, bölcsülünk, fejlődünk, tisztítjuk az alsó csakrákat – mely a kizárólagos elérési útja a szív kapujának. Sokszor írtam már erről, de talán így jobban érthető. Aki nem dolgozza fel a gyermekkorát, annak az alsó három csakrája olyan módon terhelt, hogy a szívcsakra területére nem tud megérkezni az energia. A csakrákban tudatosság rejlik, a csakrákhoz tartozó érzelmek és történetek feldolgozása mentén növekszik a tudatosságunk, és alapozódik a teherbíró képességünk és stabilitásunk. E nélkül a munka nélkül a felső csakrák nyitogatása csak teljes kirepülést és elszállást tesz lehetővé a valószínűleg amúgy is traumatizált lélek számára, aki egyre inkább csak menekül a valóság elől. Lássátok a sok rózsaszín csillámpónit meglovagló birodalmakat, melyekre aztán ráépült mára a teljes vonzás törvénye, tudatos teremtés, párkapcsolati és szerelmi tükörmagyarázás, ikerláng és duálpár mítosz, és nagy kedvenceim, az amint szereted magad annyira szeret a környezeted is, amennyire elfogadod magad annyira fogadnak el mások is, tehát szeresd magad előbb és addig ne várd el mástól (köszi), a dolgozz magadon és a párod is változni fog (aha), a nem hiszel eléggé benne azért nem sikerül (nagy segítség vagy krízis esetén főleg), és hát az, hogy mi szükséged a szenvedésre, miért nem lépsz már túl, miért ragaszkodsz, te csinálod, te hibád, gyere csinálunk egy medit és már meg is vagyunk.
A dühös vagy és ez nem szeretet kimondottan romboló, a bocsáss meg végre és lépj tovább rohadtul ártalmas és akár életveszélyes tanács is lehet, a pozitív gondolkodás, miszerint az van az életemben, amire a fókuszt helyezem, teljes vakfolt valójában, a mérged csak téged mérgez nem segítség csak már majdnem áldozathibáztatás, az pedig, hogy ne felejtsd el, hogy te vállaltad sokszor nem igaz, ahogy az sem, hogy te választottad a szüleidet, mert van, amikor nem te választottad, hanem választották őket neked. Igaz, hogy okkal történt és jó okkal, ahogy az összes leírt mondat megfelelő helyen, megfelelő időben valóban gyógyító, máskor viszont rettentően ártalmas.
Hosszú felvezetés után, végülis csak azt akartam kiírni magamból, hogy bár látom a tündéreket, az angyalokat, de még az unikornisokat is, hallom a fákat, a növényeket, értem sokszor a madarakat, a kutyákat és macskákat pedig már mindig, fejemben hallom az Istennőt és az Istent és sok szellemi mestert és segítőt, mondhatni elég jól mozgok a lemúriai emlékeinkben, de
Látom azt a mocskot és borzalmat ami az emberi lelkeket felzabálja és látom mögötte a sok döntést, látom a kétféle emberi létezést, azt, aki szívvel született és azt, akinek soha semmi és senki nem lesz elég ahhoz, hogy kicsit is jó legyen, mert igazából velejéig gonosz, rossz, szinte nem is ember, de azért ne vegyük el a felelősségét – valaha neki is volt szabad akarata, mikor igent mondott minderre, és körülötte is vannak angyalok, kiknek hangjára bármikor megnyithatná magát, de soha nem fogja, mert az ő célja nem a kegyelem vagy a szeretet megtapasztalása, hanem a pusztítás, a rombolás, a birtoklás, az uralkodás, az elnyomás, a visszaélés, a torzítás, a bántalmazás. Soha annyi erőszak nem történt családon kívül, mint amennyi családon belül. Soha annyi nőt, kislányt nem bántott az apja, vagy nevelőapja, vagy tanítója, nagyapja, nagybátyja, férje, barátja, mint amennyit most bánt a jelen korunkban, a jelen felnőtt generációban. A mostani kisgyerekes apukákat látva könnybe lábad a szemem, látva, milyen féltő figyelemmel igyekeznek helyrehozni és meggyógyítani azt a kollektív fájdalmat, melyet a férfiak okoztak az árulásukkal, s mely abúzust az anyjuk és apjuk által elszenvedett és lefojtott dühük kifejeződéseként vertek le azokon, kiket megvédeniük és óvniuk, szeretniük kellett volna.
Csak úgy bugyog fel a mélyből ez a sok szenny, gennyes fertő, nem tudok erre mást mondani, aki érzi, érti, tudja miről beszélek. Büdös szagok párolognak ki az asztrál síkról, jéghideg fuvallatok, az állítások olyan mérhetetlen sűrű teret mutatnak, hogy napokig kell regenerálódni utána, az élet – halál téma bennük mindennapos, minthogy most kell dönteni, mit viszünk magunkkal tovább, vagy mit engedünk hatni még mindig, hogy magával rántson minket a mélybe. A pokol kénköves bűze… hát itt van ez is, eljutottunk ehhez a szférához. S ez mind belőlünk párolog. Aki még mindig ragaszkodik a feltétel nélküli szeretethez és megbocsátáshoz, úgy fog áldozatként porig égni a bűnösök közt, s megtanulni a valaha volt legkeményebb leckét a saját bőrén keresztül:
Hogy nem lehet mindenkit megmenteni.
Isteni elrendelés van, Isteni Gondviselés, Isteni Törvény és Isteni Akarat.
Könyörögni a nem méltóért is szabad akarat.
A tavasz virágainak illata már belengi az utcákat, a méhek duruzsolnak, a madárkák csiripelve üdvözlik az Újat. A Nap sugarai átmelengetik megfáradt lelkünket, s ideje élni az új kapcsolódásainkat. Természet anyánkkal, s a minket mindenhol körülvevő Fénnyel és Élettel.
Csodás Tavaszi Napfordulót kívánok, már érezni erősen az energiáját ❤
Comments