top of page
Keresés
  • Szerző képeAnna Rose

Miről szól valójában a Co-Vid (még mindig?)

Ez az írás sokaknak nem fog tetszeni, sokan nem is fogják érteni, sokan meg még háborogni is fognak miatta, de attól én még megírom, nem azért, hogy bárkit felzaklassak, nem is azért, hogy bárkit meggyőzzek, hanem részben egy kicsit azért, hogy akik értik és érzik és hiszik, erőt adjon nekik és visszaigazolást, de leginkább azért írom, mert ez az én igazságom, és még ha nem is egyezik másokéval – hiszen mindenki igazsága a saját igazsága – én mégis úgy gondolom, az információ mindenkié, a tudás mindenkié, és az, aki tud, de elhallgatja a tudását, az éppúgy bűnös, mint az, aki tud, és felhasználja tudását mások ellen a hatalomért és még ki tudja miért… így én most vállalom, hogy kiírom amit érzek-hallok-gondolok, de vitatkozni vagy meggyőzni vele bárkit is, nem szándékozom.


Mikor egy éve felállítottuk a vírust, a képviselete több különböző fedett állításban is ugyanazt mondta: nem akar ártani nekünk, embereknek, a célja ugyanaz a változás, mint nekünk, embereknek, és a legfontosabb mondat, amit soha nem fogok elfelejteni: „nem akarok semmi rosszat, ne bántsatok, nem akarok ártani, engem csak felhasználnak” – akkor még nem értettük, most meg már nagyon. Ez a vírus az embert barátjaként, és az ember is viszont barátjaként kezelte a térben. Köze nem volt sem halálhoz, sem pokolhoz, azonban egy hatalmi játszma áldozataként jelent meg. Az elmúlt héten ismét csináltam három különböző állítást. A vírus továbbra is, egy viszonylag semleges pozícióban, bár eléggé megfáradtan áll, nem kapcsolódik különösebben senkihez, van, létezik, de továbbra is szándék nélkül, azonban részeseként egy folyamatnak: ő a jelenlegi globális, emberi transzformációs átalakulás – félelemformában nevesítve: covid-19 – legalacsonyabb szintű analógiájának fizikai kapcsolódása, lehetősége a szenvedésre és halálra. Lehet őt választani, de, különösebben nincs ereje. Aki volt már állításon, tudja, mit jelent az erő fogalma a térben. Aminek viszont hatalmas ereje van: az maga a „Covid” mint fogalom, aki mostanra egy megszületett, emberi tudatosság és tudat – vagyis intenzív érzelmek és gondolatok hatására – kialakított és létrehozott, életre kelt Szellemi Lény. Létező, mindenható, saját tudattal és erővel bíró Lény. Igen. Egy Egregor.


Az ember, ha akarja, ha nem, isteni teremtő lény, és mint olyan, ha tud róla, ha nem, teremt. Mivel

egy éve minden fórumon, minden beszélgetésen, minden irányból ez folyik, elkerülhetetlen volt, hogy kialakuljon egy globális energiaháló ezzel a fajta érzésvilággal. Három jó hírem is van, és ezért írom, amit írok. Egyik, hogy ez a Lény nem látja azokat, akik magasabb tudatszinten – energiaszinten élnek, ugyanis kizárólag azokkal képes kapcsolódni, akik vele rezonálnak – vagyis akik létrehozták és akik hatása alá bevonódnak (sajnos minden nap, egyre többen). Ez megegyezik a tudatossági szintek analógiájának működésével. Tehát, aki emeli a rezgését, a tudatosságát, és oldja a félelmeit, az kikerül ebből a térből és láthatatlanná válik a számára. Aki erről beszél, híreket olvas, az pedig maga keresi a kapcsolódást vele és ez már mindennél könnyebben megy. Gyakorlatilag minden nap felül lehet vizsgálni magunkat, milyen érzések kavarognak bennünk, és minden este lehet tisztítani a másoktól átvett energiákat, hiszen mind egyek vagyunk, és hatunk egymásra. Nem elég, hogy kizárom, tisztítanom is kell magam mindenki más után. Miénk a munka, amit ha mindenki maga csinálna, három nap alatt véget érne a járvány, így meg van aki abba döglik bele, hogy még mindig tart, és van, aki meg abba, hogy dolgozik a többi helyett is – de ez is egy vállalás, ez van. És egyébként jó, hogy így van. Oka van.

A második jó hírem, hogy az állításokból kapott információ újabb bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a vírus is, a Covid is, mint minden, energia és információ. Rezgés. Ez jó hír azoknak, akik tudatosan irányítják és tisztítják az energiájukat, rossz hír azoknak, akik még mindig a fizikai világban keresik a megoldást, fizikai szinten ugyanis a láthatatlan információ nem gyógyítható, és nem is megelőzhető. Sőt. Ahol a fókusz ugye… ott az energia is. A vírust el lehet kapni fizikai kontakt nélkül is, négy fal között, magányosan, elég csak kellően ráhangolódni az energiájára. A pontos kifejezés így hangzik: a vírust meg lehet teremteni, be lehet hívni, meg lehet hívni egyedül is. Hogy mi történik, amikor egy egész világ minden fókuszt ide helyez?? Hát világjárvány. Tömeges hipnózis.


A harmadik jó hír, hogy mivel ember hozta létre, bár elég nagyra nőtte ki magát, ember is képes megfékezni. De csak megértéssel és elfogadással, tisztelettel (hiszen nagy hatalma lett) és szeretettel. Bármilyen hatalmassá is nőtte ki magát, mégiscsak az ember hozta létre. Ezt jó lenne tudatosítani. A hatalmat mi adtuk… mi is vehetjük vissza. A gondolatok síkján teremtődött, ott lehet visszavenni az erejét. Vagyis: nem kéne tovább etetni.


Amit még megláttam, hogy a Covid van, jelen van, ezt a nevet adtuk neki, de nem ez a lényeg. Mind covidosok vagyunk. Mivel beépült a kollekítvbe, minden szinten, így nincs ember, akire nem hat, így vagy úgy. Mit jelent a Covid valójában, mit jelent neked? Ezt érdemes végig gondolni. Én úgy látom, ez a fogalom és minden vele együttjáró érzelmi és fizikai megélés, fájdalom és zűrzavar, mind a változás folyamatához hozzá tartozó átalakulási tünetegyüttes. Nyilván, hogy a testünk is átalakul, új energiák jöttek, és még csak most kezdődik, az emberi testnek ehhez hozzá kell változni. Át kell változni. Engedni, aminek lejárt az ideje – globálisan és egyénileg, főként. Szabó Judit is már évtizedekkel ezelőtt írt a fénytestté alakulás folyamatáról és testi tüneteiről. Nem lepődtök meg, ugye, hogy ezek influenzaszerű és covid tünetek, ugye? Mi, akik naponta több belső munkát is folytatunk, néha olyan rosszul vagyunk, fizikailag is, mintha betegek lennénk. Vírusosak, akár. De tudjuk, hogy ami történik, az mi valójában, miért van, és hogyan kell oldani. Vagy néha csak kivárni, és elszenvedni, de tudva azt, hogy egy transzformációban vagyok, ahol a testem most küzdi fel magát, nem pedig meghalni készül. Mert választunk: meghalunk újra és újra, nap mint nap, meghal egy részünk, meghalnak kapcsolataink, meghalnak hitrendszereink, meghalnak szokásaink, de mi nem halunk meg. Ezt a létet választottuk, ezt az időszakot, hogy éljünk, és ezt te is, bárki, aki olvasod, ugyanúgy te is választottad! Nem kell meghalnia a testnek, de még csak nagyon betegnek sem kell lennie.

A képviseletekben állva is azt az információt kaptam: az hal meg covidban, aki NEM AKAR (lélekben) változni már az új világhoz, mert annyi mindent kéne elengednie és megváltoztatnia, annyira nem komfortos neki az új, annyira belemerevedett a régibe, mindenbe, hogy inkább elmegy. Nincs ereje, nincs kedve már ehhez. Elfáradt, nem érdekli, nem akarja. De van egy rossz hírem: mindenki onnan folytatja, ahol abba hagyta. Sajnos ezt megúszni most már nem lehet. És a legnagyobbat fejlődni mégis csak fizikai testben lehet Szóval… ha ezt olvasod, és nem egyértelmű, hol állsz és hogy döntöttél, akkor azt üzenem Neked: még mindig van választásod! Ma is, holnap is. Te döntesz. Most éppen életről és halálról.




22 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
Post: Blog2_Post
bottom of page