Annyira nagyon szeretek írni, de egy ideje már azt érzem, teljesen felesleges. A világ ketté vált nagyjából, az egyik fele már nem képes megérteni amiről írnék és még írnak sokan, a másik fele meg már úgyis tudja - hála a tiszta tudatának. Akik középen járnak, ha van még ilyen egyáltalán (szerintem nincs, maximum annyira bizonytalanok mindenben, hogy hol erre dőlnek hol arra, csak gondolkodni vagy konfrontálódni ne kelljen - és ez is egyfajta döntés, csak felelősségvállalás nélkül). Szóval míg a világ a káosz közepén fetreng, én mégis azt látom, szüli újjá magát. Születni meg nem lehet csendesen - bár már ez is megdőlni látszik hitrendszer kérdése minden. Müller Péter is azt írja: “bömbölve születik az új”. Sokszor kapom mostanában ezt a Ji Kingben.
Még mindig nem tudtam megszokni, hogy maszkot kéne hordani, még mindig örülök, hogy a kisfiam nem jár oviba és újra többet lehetünk együtt, még mindig nem idegesít, hogy nem tudok utazni és lehet sokáig nem is fogok; még mindig nem bírom a nagy boltokat és a belvárost és szívesebben vásárolok a drágább, pici helyeken, nameg online, éjszaka, mikor minden csendes... még mindig nem zavar, hogy este 8 után nem mehetek sehova, még mindig egészséges vagyok és még mindig nem félek semmilyen betegségtől és nem féltem sem a szeretteimet sem senki mást a vírustól, mert még mindig tudom, hogy hogyan működik a test - lélek - szellem szintjén az immunrendszer és azt is, hogy csak az hal meg, aki meg akar halni. Még mindig nem érzem, hogy kiszolgáltatott lennék és még mindig nem hiszek a politikusoknak, az orvosoknak, a gyógyszerészeknek és a nagyhatalmaknak, de leginkább már senkinek, csak magamnak meg a Forrásnak és az Égi vezetésnek. Még mindig hiszem, hogy ez az egész egy világcirkusz, tömeghisztéria es tömeghipnózis, kollektív szellemi bukás vagy felemelkedés, ki mit választott. Még mindig hiszem, hogy alapvetően jó lesz ez nekünk, és egyre többen nyúlnak majd vissza saját erőforrásaikhoz, ősi népgyógyászati módszerekhez, saját egészségmegőrzéshez, háborítatlan otthon szüléshez, egymás közti csere-kereskedelemhez, saját kertben termesztett egészséges ételekhez, kis közösségekben összetartó őszinte és értékes kapcsolódásokhoz, valódi beszélgetésekhez és igaz szeretethez, földöntúli isteni szerelemhez. Még mindig hiszek a csodákban és az angyalokban, tündérekben és az igaz életben.
Még mindig hiszek mindebben. Már hiszek mindezekben. Mindez lehetne zavaró is. De úgy döntöttem, hogy nem lesz az. Úgy döntöttem és minden nap úgy döntök, hogy teszem, amit tennem kell, és örülök annak amim van, és teremtem azt, ami hiányzik. Nem homokba dugom a fejem, nem kirekesztem a fizikai valóságot. Tudatosan úgy döntök és vállalom, hogy kizárom a saját életemből MINDEN SZINTEN a negatív, lehúzó, visszahúzó, félelmet keltő, manipulatív, pusztító, mérgező, agresszív minőségeket: médiát, embereket, beszélgetéseket, csoportokat, helyzeteket.
Az elmúlt egy év embertpróbáló időszaka életem legnehezebb éve volt. Soha ennyi változás nem történt bennem és körülöttem.
Soha nem éltem még ennyire igazán.
Soha nem tudnám azt folytatni, ami voltam, ahogy éltem.
Az elmúlt egy év soha nem tapasztalt hálával töltött el újra és újra. Nincs olyan, amit sajnálok. Nincs olyan, amire úgy gondolok, nem kellett volna. Nincs olyan, ami nem érte volna meg.
Szívből siratom azokat a kapcsolatokat és embereket, akik nem ebben vannak és már ebben az életükben nem is lesznek itt. Szívből siratom azokat is, akik a harcban feladják mert elfáradnak - és értem őket is. Néha, mikor elgyengülök, azt kérdezem. Lehet, hogy az egészet csak kitalálom, hogy nem is igaz, hogy végül mind szenvedünk majd és meghalunk a pusztulásban? És akkor két dolgot érzek és tudok biztosan: hogy nem, nem lehet, mert valóban az az igazság, amit élek. A másik pedig, hogy ha mégsem és én mégis tévedek, akkor így éltem végül és így éltek körülöttem mások is. Mert ha valóban nem kerülhetjük el a véget, akkor hát mégis csak, legyen örömteli és vidám és szabad és áramló. Így táncolunk mi át egy Másik Világba.
Mégis volt miről írnom
Szeretettel
A.