Hogy mi a Szeretet?
Hellinger szerint, a gyermek eredendő szeretete maga a Hűség, az Odatartozni vágyás és akarás, a ki nem mondott szabályok mindenáron való betartása, a rendszer szokásainak betartása, a Szülők teljeskörű és mindenható elfogadása, valamint a szülőktől és ősöktől kapott MINDEN elfogadása és felhasználása – legyen az bármi.
Vagyis, az is, ami verés, abúzus, elhanyagolás, verbális megszégyenítés, agresszió, megalázás, megcsalás, elhagyás, elhazudás, eltitkolás. Szeretet Az, amit Otthon kapunk.
Mindegy mi volt az.
Ez az Eredendő Szeretet. Kinek mi. Egy dolog viszont közös. Tudattalanul ez lesz a szeretetprogramunk, ez lesz Az, ami a Szeretet jelenti.
Érted már, miért lépsz bele abba a folyóba, melyből fuldokolva menekültél?
Érted már, miért hasonlítasz azokra, kikre nem akarsz, annál inkább, minél inkább nem akarsz?
Hellinger azt mondja, csakis az Elfogadás számít. Az, hogy elfogadjuk azt, amit kaptunk, mert szerinte nincs választás, mindenki, mindig, mindent elfogad. A különbség abban rejlik, hogy ezt beismerjük-e vagy nem, küzdünk-e ellene, vagy nem. Hellinger azt is mondja, meg kell hajolni az Ősök előtt, tisztelni kell a Sorsukat, a Létezésüket, mert bármit is tettek, anélkül Te nem léteznél.
Én azt mondom, ez a felvetés a mai tudat számára meghaladott és elhagyható. Sőt, el kell hagyni. Aki nem hagyja el, aki nem képes erővel kilépni belőle, az benne ragad.
Azt gondolom, az Élet megteremti önmagát, és egyre inkább azt gondolom, azért még nem jár tisztelet senkinek, mert társadalmi és szociális és családi és megélhetési nyomás hatására gyereket szült / csinált. Azt gondolom, az Életet elfogadni fontos, a Szüleinknek az Életünket megköszönni fontos, tisztelni bennük Azt, aki Életet adott, fontos. És, sokaknál, ennyi.
Susan Miller pszichológus szerint: „A megbocsátás nem gyógyít.” Azt mondja, a terapeuták óriási hibát követnek el azzal, hogy klienseiket a megbocsátás feltételével próbálnak gyógyítani, mert vannak dolgok, amelyek egyszerűen nem megbocsáthatóak.
A kiképző pszichológusom is ezt mondta nekem sok sok évvel ezelőtt, mikor szorongva zokogtam, amiért képtelen vagyok megbocsátani (és elfogadni, hogy azóta is változatlanságban ugyanúgy kellett élni) – mire azt mondta, Anna, van, amit nem lehet megbocsátani. És nem is kell.
10 évnek kellett eltelnie, mire én is ezt vallom. És még mást is.
A megbocsátás megszületik magától. Megérkezik, akkor, amikor ideje van. Ha pedig nem, akkor még nincs ideje. Nincs kioldva, nincs lezárva.
Tegnap valaki azt mondta, hogy azt érzi, nem erra a világra való, hogy ha tehetné, ha nem lenne semmi kötelezettség és kapcsolódás az életében, család, felelősség, csak ő maga, akkor elmenne egy sivatagba élni egy kutyával. Én Toszkánába mennék, mindig oda menekülök gondolatban, ahol egyedül élnék egy gyönyörű házban, és naphosszat nézegetném a tájat, és soha, soha nem unnám meg. Az emberek többsége egyszerűen menekülne a kapcsolatokból és az életből, de azt nem lehet, ezért elnyomjuk magunkban. És nem csak azok tudnak nagyon mélyre menni, akik kilátástalanul vergődnek a tehetetlenségben, hanem azok is, akik egyre érettebbek lélekben és szellemben.
A szellemi út alapvetően magányos. Az igazán mélyen megélt élet is, valóban fontos pillanatokban, magányos. De nem azért, amiért gondoljuk, hogy fejlődni csak egyedül meg szenvedve lehet. Hanem azért, mert ez a világ elcseszett. Az emberek is elcseszettek, a kapcsolatok pedig tragikusak. Hosszú évtizedek, évszázadok, évezredek óta nap mint nap, egyre inkább.
Kivéve most. Most, valami változik. A magányos értékes, bensőleg gazdag életet felváltja a közösségi érték. Azok a kapcsolódások, ahol már van mélység. Ahol már van Élet. Ahol már van áramlás. Őszinteség, bátorság, félelemfelvállalás, gyengeség és gyengédség. Szeretet. Valódi Szeretet.
Hellinger Eredendő Szeretetnek hívja azt, amivel a gyermek érkezik a családjába és azt is, amit ő szeretetként definiál. Hisz minden, amit gyermekként kapunk, épp olyan, mintha csak a Teremtő adná nekünk. Szüleink Istenek, ők a Teremtők. Hellinger azt is mondta, hogy „minden gyermek, maga a szülei. Félig anyám, félig apám vagyok”.
És mondott még egy nagyon, nagyon fontos dolgot, amire szükségem volt emlékezni, hogy merjem képviselni az Új Világrend törvényeit. Mégpedig, hogy
„Minden, amit mondok, teljesen Igaz.
Addig, amíg valaki be nem bizonyítja az ellenkezőjét!”
Szívesen veszem fel ezt a feladatot, mert minden Út egy Irányba visz: kilépni a régi családmodell rendszerekből, kilépni a régi hitrendszerekből. Az eredendő szeretet, melyet generációsan, egész emberiséget érintve kaptunk, nem szeretet volt, hanem a szeretet hiánya és sebzettsége, sérülése, fájdalma, és ezt az Örökséget csak megszüntetni lehet, elfogadással, hogy minden, ami volt, úgy volt, ahogy, de mostantól lehet már más, sőt, azért születtünk meg ebben az életben, hogy legyen más. Legyen… 🙏🏻
Hellinger felé való legmélyebb tiszteletemmel és szeretetemmel együtt, én most arra gondolok, Jézus azt mondta, ő az Isten Fia.
Én a szívemben oda érkeztem meg, hogy én is az vagyok. A Teremtő Gyermeke, Isten gyermeke, a Teremtő Isten és Istennő Leánya, jelen életemben emberi, fizikai testben, ahol a szüleim gyermekeként születtem meg, azért, hogy Létezhessem, de feladattal érkeztem, és ezt a feladatot nem tudom elvégezni úgy, ha még mindig az Anyám és az Apám lányának tekintem magam, azért, mert annyira nagyon terhelt a rendszerünk, és annyira elviszi minden gyógyulásomat és előre tekintésemet a múlt, az odatartozás, a női sors, meg férfi sors, meg születési élmény, meg az összes trauma, meg a szüleim programja és ragaszkodása azokhoz a dolgokhoz, amikből én kilépni kényszerülök, mert az számomra élhetetlen…
És én így találtam békére. Otthonra, a Lelkemben. Távolról szeretve Azokat, akik fontosak nekem, és elhatárolódva attól, ami számomra mérgező és lehúzó, visszarántó, fárasztó, gyengítő, és főleg, borzalmasan fájdalmas. Ez egy nagyon nehéz lépés volt, de azt is tudom, hogy elkerülhetetlen. És most…
Most, Anna Rose felismerésre és emlékezésre került Bennem, és már azt is tudom, hogy az Egész Azért volt, hogy ez a megérkezés megtörténhessen. Nem történhetett volna meg a régi éneim, szerepeim nélkül, de ahhoz, hogy Önazonos ÖnMagam legyek, fel kellett égetni mindent, mi nem az, mi sosem volt az.
Nem az vagyok, aki voltam, nem az vagyok, akinek akartak, hogy legyek, hanem,
Az vagyok, Aki Vagyok.
Anna Rose vagyok, Isten gyermeke vagyok, A Teremtő Istennő Leánya vagyok, és itt, a földön, mind társai vagyunk egymásnak az Úton, és ilyen módon, nincs többé függés, nincs kötés, nincs kötelezettség – kivéve a gyerek, az mindig más, ott van! Nincs kikövetelt szeretet, tisztelet, melyek maguktól nem tudtak kialakulni, nincsenek kötelező szerepek, mert a vér kötelez, nincsenek szabályok, nem kell szexelni, csak mert férjnél vagyok, nem kell férjnél sem lenni, ha nem akarok, ha meg igen, akkor nem templom kell meg anyakönyvvezető, hanem Szabad Ég és szakralitás, ahogy a párkapcsolatoknak és női, férfi közösségeknek is az kell, de nem kell, hanem lehet: szakralitás, szentség, minőség, kegyelem, báj. Szeretet.
Az Eredendő Szeretet a Teremtő szeretete felénk, és ha ezt meggyógyítjuk, meggyógyul bennünk és körülöttünk Minden Más is. Akkor olyan családok születnek, ahol ez a szeretet nyilvánul meg már a gyermekeink felé is, és egymás felé is. Akkor a párok szentséges egyesülések leszek, nem pedig gazdasági szövetkezetek és kikényszerített érdek-közösségek.
Találjátok meg a Fényt ÖnMagatokban, azt a Valódi, Önazonos Létezőt, akinek épp most van ideje Önmagára ismerni, egy még mélyebb szinten, egy még mélyebb tudatosságban, ott, ahol már nincs ereje a múlt traumáinak, sem a fájdalmas tapasztalatoknak. Itt, átfordul a magány szüksége, és a világ, mely eddig idegen volt, eltávolodik, és megmutatkozik helyette Az, amit Jézus úgy hívott, Isten Országa.
Azt mondta,
“az Isten Országa, Bennetek lakozik”.
Igaza volt.
Isten hozott Mindannyiunkat.
Áldás,
Anna Rose
A zöld Jaguar Kay Roy műve, amit tegnap a tulipánokkal együtt Haza hozhattam 🌹
Comments