Tükör

Eleinte semmit nem látsz.

Nem tudsz, nem érzékelsz.

Nem hallasz.

Nem érzel.

Nem gondolkodsz.

Nem emlékszel.

Nem élsz…

Aztán ébredni kezdesz.

És keresel.

Válaszokat, a miértekre…

Aztán már, a kérdéseket keresed.

Felnyílik Benned valami, zaklatott leszel.

Észreveszed, milyen sokszor vagy ingerült. Dühös. Vagy szomorú.

S milyen szokszor félsz vagy szorongsz.

Észreveszed, mennyi mindent teszel csak azért, hogy elfedd magad elől az érzéseidet.

Néha iszol, dohányzol. Sorozatokat nézel. Mindig mész valahova, mindig beszélsz valakivel. Telefonálsz, vagy pörgeted a netet. Képeket nézel másokról, olvasod a csillagüzeneteket. Olvasod a kommenteket.

És üres vagy. Kapcsolódni akarsz.

Egy nap aztán, magadba nézel. Mikor felébredsz, már semmi sem jó. Aludni akarsz, és tovább álmodni, de a tested ellenkezik. Nem alszik már Veled.

Felkelsz, megállsz a tükör előtt, és mered meglátni, amit látsz. Belenézel a saját szemeidbe. A szem, a lélek tükre. Életedben először kapcsolódsz, igazán, magaddal.

És elsírod magad.

Két irány van innen, esély, Élni, vagy meghalni. Persze, meghalni sem könnyű, innen már egyre nehezebb. Élni sem könnyű, mert ahhoz, hogy valóban Élj, mindent meg kell változtatnod, és az pedig, még nehezebb.

De már Döntöttél. Az Időtlen, Örökkévaló Lelked már, Döntött. Te pedig leteszed a harcot, abba hagyod a küzdelmet, és fejet hajtasz végre. Megadod magad Istennek, Sorsnak, hívjuk bárminek.

Megadod magad.

És mikor újra belenézel a Tükörbe, tudod, hogy innentől már minden más lesz, és soha többé nem leszel már ugyanaz.

Végre.

A Lelked Ragyogni kezd, az álarc megreped.

Eleinte összeomlasz, és omlik Veled együtt, minden. Az új Élet előtt mindennek halnia kell. Eddig nem engedted, most pedig már nincs időd, ezért pusztítani kezdesz. Rombolni. Dühvel, agresszióval, Erővel.

Mikor egy kisbaba megszületésének ideje eljön, a szülőcsatornában irtózatosan küzdenie kell, hogy kijusson, hogy Élhessen. Fullad, borzasztó fájdalmakat él át, sötét van, nincs elég oxigén, ez maga a pánik. Ha nincs küzdés, ha nincs rombolás – sokszor ezért sérülnek a szövetek – akkor elfogy az erő és bennragad, meghal. Ez Ösztön, itt még nincsenek ingerek, nincs tapasztalat, amivel megfosztottak az ösztönös élni akarástól és attól, hogy magunkért bizony, tenni kell.

A rombolás, az összeomlás, a káosz és az utána következő megsemmisülés, az Élet Része. Nincs Élet a Halál nélkül. Nincs változás, nincs fejlődés, nincs Könnyedség Nehézség nélkül. Nincs Szabadság korlátok nélkül. Nincs öröm szomorúság nélkül és nincs szerelem se, magány nélkül.

Semmi nincs a másik nélkül, nincs Egység Teljesség nélkül, nincs szeretet gyűlölet nélkül. Nincs béke sem düh nélkül, nincs megbékélés az őt megelőző harc nélkül.

Elfojtásokkal tartjuk kontroll alatt a szégyent, a szomorúságot, a dühöt. Miközben belül, még mindig fájunk. Testünk merev, tudatunk sokfelé hasadt. Szerepeinket úgy váltogatjuk a különböző helyzetekre reagálva, mintha mind skizofrének lennénk.

És ez mind a gyógyulásunk része.

Minél magasabban vagyunk, annál mélyebbről tör fel a fájdalom, minél inkább nyitva a szívünk, annál több szomorúság tör fel, minél inkább biztonságban érezzük magunkat, annál jobban értjük meg félelmeinket, minél inkább szeretve vagyunk, annál inkább jön fel bennünk szeretetlenségünk.

Szerelmed karjaiban sírod a magányt, közösségben reszketsz a kirekesztettségtől, biztonságban tör rád az elárulás félelme, szerető ölelésben remeg a testedből az elhagyatottság…

És Te engeded. Engeded, mert belenéztél a Tükörbe és nem törted össze. Nem tetszik amit látsz, de elismered, hogy a Valóság nélkül nem lesz soha olyan az Életed, mint amilyenné formálni fogod. Megértetted, hogy ha nem vagy képes konfrontálódni a Benned lévő Árnyékkal, ha nem vagy képes ránézni és megtenni mindent azért, hogy megértsd, elfogadd és együttérezz magaddal, akkor nincs esélyed.

Elmondhatatlanul fáj.

És ez csak a Múlt.

Amit a Tükörben látsz, az a Múlt. S míg nem nézel szembe vele, addig a Jövőd is ez.

Te, aki szembe nézel vele, Te vagy a Jelen. Most változott meg Benned, a Jövő.

Áldás az Úton,

Szeretettel,

Anna Rose