Mélyen beavató napokban vagyunk. Talán a csúcspontja tényleg tegnap volt, a saját életemben biztosan. Aztán ilyenkor még nem ér véget egy tanítás, ahogy nem ér véget sosem az Út sem; minden komolyabb tapasztalatot követ az integráció, minden integráció után jön egy még mélyebb integráció, egy érzelmi munka, a visszahozott lélekrészek, az emlékek, történetek újra átélése és feldolgozása.
Mindig tudok rácsodálkozni, milyen elképesztő automatizmussal vagyunk képesek, teljesen öntudatlanul lehasítani, leválasztani, elzárni magunktól azokat az érzéseket, amik ott és akkor, kibírhatatlanok lennének. Mert mikor helyzet van, a túlélés a cél, a test tudja, a tudattalan tudja, ezért rangsorol, és nem ad helyet végig-gondolásra, mi történik pontosan, csak annyit, amennyi még épp elbírható. Ami ahhoz kell, hogy egyszer majd, amikor ideje van, gyógyulni tudjunk belőle.
Egyszer, majd. S hogy ez mikor történik meg, annyi mindentől függ, de egy biztos: kell hozzá Biztonság. Belső főleg, és külső is. Mert a hiányzó belső biztonság nem tud megérkezni addig, míg kívülről legalább egy valaki meg nem adja azt. Amikor nincs remény és nincs erőforrás, megint csak, a túlélés a cél.
Gyógyulni ott lehet, ahol Béke van.
S mikor találunk olyan helyet, teret, olyan embert, kapcsolatot, vagy mikor minket találnak meg a Lehetőségek, ott nagyon ébernek kell lenni és bátornak is, mert választást kínál az Élet, és tudni kell Dönteni; félelmek és rossz tapasztaltok ellenére, múltbéli traumák ellenére, rögzült ijesztő valóságok ellenére… s minél többet tudunk, annál inkább látunk rá minden történésünkben vállalt saját szerepünkre is, az áldozat mögött rejlő tettesre, ki szabad akaratából egyszer, valamikor, döntött az önmagát megbüntető, szenvedő, vezeklő út mellett…
A tudatsíkok, a dimenziók ismerete lehetőséget kínál a teljes feloldozásra és Kegyelemre.
A Düh nem kihagyható, hiába próbálják sokan megközelíteni a magasabb valóságok irányából a problémákat. Egy súlyosan bántalmazott emberi lelket nem lehet a megbocsátás felé kényszeríteni, újabb terhet téve rá ennek képtelensége miatt. A bántalmazást először el kell ismerni, a felelősséget kizárólag a tettes felé irányítani. Ez a 3D. Aki bántott, az felelős a tetteiért, akit bántottak, az pedig segítségre szorul, és elsőként a vele történt borzalmak miatti együttérzésre és a szörnyűségek elismerésére van szüksége. Legyen valaki végre, aki elismeri, hogy ami történt, az nincs rendben, nem oké, nem lett volna szabad megtörténnie, mint ahogy az Isteni Szeretet Törvényei szerint, senkinek sem lenne szabad kegyetlenséget és bántalmazást elszenvednie. Ez az alap, s mégis, hányan vonják meg az együttérzést és a tettek, a történtek valóságos elismerését attól, aki segítségre szorul. Egy gyermekhez például, nem mész oda Te sem, mikor éppen szíjjal verik, hogy "ne sírj kedves, tudod, ez karma. Te választottad a szüleidet, bizonyára Te is sokat bántottál másokat, ezért most ebben az életedben éhezni és sírni fogsz, nagyon sokat, de Te vállaltad, így van rendben".
Nos, minden olyan segítő és jószándékú barát, ismerős, terapeuta és mindenki, aki hasonlón reagál bizonyos borzalmas események megosztására, éppen ezt teszi. Aki egy felnőtt ember szerencsétlenségére úgy képes reagálni, hogy "áldozat márpedig nem létezik, bántalmazottságban mindig ketten vannak, vagy még rosszabb: legyél hálás a tapasztalatért, hisz ettől lettél az, aki"…
Óriási hibát vét. S nem azért, mert ez mind nem igaz, hanem azért, mert ennek itt nincs helye. Nem itt van a helye, mert nem itt van még a tudata, de nem csak annak, akivel megtörtént ami megtörtént, hanem annak sem, aki ilyen módon reagál rá.
Ezek olyan esetek, mikor fentről, egy magasabb síkról akarjuk megközelíteni az igazságot, de kihagyva az alsóbb síkokat, ami sokszor a súlyosan degradált egó és 3D világ szintje, csakhogy, nem lehet ezt eleget mondani: mégiscsak itt élünk. Itt van a testünk, itt van az elménk, itt van az idegrendszerünk, itt vannak az emberi kapcsolataink az anyagban, itt érintjük és szeretjük vagy bántjuk egymást, itt ölelünk, itt bíztatunk, itt beszélünk. Lehet és törekedni is fontos a magasabb síkok lehozására, de ahhoz előbb el kell ismernünk a Helyet, hova hozunk le és mit. Aki ezt kihagyja, nem felemelkedett szinten van, hanem menekülésben. Menekül a Valóság elől, át akar ugrani fejlődési lépcsőfokokat, át akarja ugrani a fájdalmas részeket. Mert az érzéseink sajnos, itt vannak, a 3D-ben. Minden itt történik. Sokan vannak felfelé nyitva, de nincsenek leföldelve és ez nem attól függ, ki mennyi krumplit eszik meg gyökérzöldséget, vagy mennyit jár erdőbe fát ölelni, vagy mennyit sportol; ennek a földeltségnek a tudatban is meg kell történni.
Amikor azt mondom, nézd úgy a világot: AZ VAN, AMI VAN; nem azt mondom, fogadj el mindent úgy, ahogy van, nem azt mondom, minden elrendelt és hajts fejet a történéseknek; azt mondom, ne állj ellen semmilyen valóságnak, ne akard megmagyarázni, ne akarj ellenállni neki, ne mondd, ha fáj, hogy nem is fáj, ne mondd, hogy nem érdekel, ha valóban nagyon is érdekel, ne mondd, hogy meg kellett történni ha épp belerokkansz, ne mondd, hogy nem fontos, ha minden energiád ahhoz kell, hogy ne érezz. Ne mondd, hogy köszönöm a tapasztalatot, ha épp az ájulás kerülget, ne mondd, hogy így van jól, ha nem így érzed. AZ VAN, AMI VAN: azt élem, amit tényleg érzek. Azt látom, amit tényleg látok, arra és úgy reagálok, ahogy tényleg igaznak érzem. Azt nem tudom, hogy valóban igaz-e, ezt nem tudhatjuk biztosan, de azt mindig tudhatom, hogy számomra itt és most, mi igaz.
Ha sírok, ne vigasztalj, hogy elmúlik, ha elhagytak, ne mondd, hogy jön másik, ha elveszett, ne mondd, hogy el kellett vesznie, ha fáj, ne mondd, hogy tisztul, ha félek, ne mondd, hogy ne féljek, s így tovább. Ne akard megváltoztatni a valóságot, ne akard jobban tudni Annál, mint Ami Van, hogy mi van. Ez nem tudatosság, ez menekülés. Megúszni a nehezet. AZ VAN, AMI VAN. A Teljesség épp úgy tartogat nehéz érzéseket, mint könnyűeket. S ettől nem leszel kevésbé tudatos, sőt, elárulok valamit. Ha nem azonnal törekedsz az energiaszintedet felemelni egy-egy krízis közben, hanem megengeded, hogy benne legyél az alacsonyabb aspektusokban is, akkor magától felemelkedsz a folyamatod végén, spontán, minden erőlködés nélkül. Attól függ, milyen soká tart egy krízis, hogy mennyi ideig állsz ellen neki. Nem lehet megúszni dolgokat, aki elindul az Úton, annak bizony végig kell járnia. Hogy a meditációs tanfolyamon nem mondták, hogy a Fény után rögtön jön az Árnyék? Hát igen, ez nagy hiányossága a mai spirituális társadalomnak, de a spiritualitás teli van rejtett Törvényekkel. Az egyik ilyen, hogy a törvények ismerete nem mentesít azok betartásától. Márpedig aki egyszer elindul, annak végig is kell menni.
És akkor ha mindezt át tudtam adni, akkor még annyit:
Olvasd most újra úgy, hogy végig Neked írtam és Rólad írtam. Önmagadtól, Önmagadnak. Te vagy aki fáj, és Te vagy, aki segíteni próbál. Te vagy, aki bajban vagy és Te vagy, akihez fordulsz. Te vagy, aki segítséget kér és Te vagy, akitől segítséget kapsz. Te vagy, aki gyógyítod magad – vagy épp az, aki elárulod magad. Erős ugye? Az árulás.
Minden olyan helyzetben, ahol Téged bántottak, s ahol felmentetted azt, aki ezt Veled tette,
Te voltál a legnagyobb Seb a Lelkedben. Mert az, hogy más hogyan hibázik és hogyan bukik el a Szeretet Útján, az az Övé. Ahhoz nem sok közöd van.
De az, hogy Te hogyan vagy jelen ÖnMagad számára, hogy szigorú tanító vagy szerető anya/apa vagy a Benned élő Gyermek és a Benned élő sebzett részeid számára, az csak és kizárólag, Tőled függ. Rajtad múlik.
Ideje az Együttérzésnek és Elfogadásnak.
Amikor úgy élsz: elfogadok mindent, ami van; nem megadod magad és felhagysz a Szabad Akarattal. Csupán azt jelenti, hajlandó vagy látni a valóságot, mert aki tisztán lát és érzékel, épp ilyen tisztán látja és tudja a következő lépést is, mi hozza a létező legjobb és leggyorsabb Megoldást.
Azt mondjuk, minden probléma magában hordozza a megoldását is. Ehhez viszont kristálytisztán kell látni a problémát. Ez pedig csak úgy megy, ha nem félek megengedni magamnak tudni és érezni és elfogadni:
AZ VAN, AMI VAN.
S végül…
Mikor ezen is túl vagy, azt veszed észre: a Megbocsátás magától megérkezett.
Ez Kegyelem.
Szeretettel,
Anna Rose

Comments