top of page
Keresés
  • Szerző képeAnna Rose

Húsvét előtt

Frissítve: ápr. 16.




Tegnap Együtt Estet tartottam és nagyon nehéz volt az elindulás. Kevesen is jöttetek, többen le is betegedtetek indulás előtt. Ilyenkor mindig figyelem magamat is, hol szól ez rólam, és hogy miben vagyok éppen. Ellenállást éreztem és szabotázst. Önmagammal, önmagamból, vagy a kollektívból, már nem tudom. Persze, tudom, kívülről jön, de azt is tudom, hogy semmi nem tud megragadni bennünk, mint ami egyébként is már ott van.


Az Árnyék, árnyékra tapad.


Évek óta óriási a hangsúly a határok meghúzásán. Miközben ugyanekkora az igény a felemelkedésre. Az Új Világra. Ahol minden és mindenki, Egy.


Hát a kettő sajnos együtt, nem megy. Mert míg az egyik az összeolvadást, addig másik a különválást ígéri. Egyik sem lehetséges, mert mindkettő valóságos.


A megoldás valahol a dualitás elfogadásában lenne, ennek az eszménynek a képében is. Elfogadni, hogy ki földi, anyagi testben él, ki van szolgáltatva a dualitás törvényeinek. Az anyag igencsak körbehatárolható dolog, ezért könnyű különválasztani más anyagoktól. Nem igaz az, hogy a Te tested az én testem, és igaz az, hogy a Te tested energiája, az érzéseid, a tisztaságod, az öltözéked, az illatod (szagod), a hangod, a nézésed, stb, zavaró lehet számomra ami miatt én szeretnék elhatárolódni. És ehhez bizony jogom van. Rossz érzést kelt bennem, ha koszos vagy, ha büdös vagy, mégis úgy lettünk felnevelve (megnevelve), hogy ezt nem szabad elmondani, finoman jelezni, mert az sértő. Viszont mi rosszul érezzük magunkat, ha ilyesmit érzünk valaki kapcsán. Mi vagyunk a rossz emberek, csak mert rossz érzés valaki mellett lenni. Ez nincs rendben.


Másrészt, a lelkünk, a szellemünk, az halhatatlan, és mivel nincs fizikai anyaghoz kötve, a határaink sem egyértelműek, ha egyáltalán, vannak. A Tanítások szerint, nincsenek. Mert, mindegy Egy. A finomenergetikai testünknek vannak határai, de nem tudjuk pontosan, hol, főleg, mert téren és időn túlnyúlik. Ez itt majdnem olyan, hogy nincs határ. Tehát hiábavaló azon dolgozni, hogy elhatárolódjunk valakitől, akivel mondjuk rendszer szinten közünk van egymáshoz, mert a Lélek szintjén, az érzések szintjén, mindent érzünk.


"Boldogok a lelki szegények"... mert nem éreznek semmit, nem tudnak semmit. Boldogok a tudatlanok, boldogok az egyszerűek.


Tegnap az Estre eljött egy Férfi. Végtelenül megnyugtató és harmóniát, stabilitást és gyengéd szeretetet árasztó energiája volt. Ő ezt nem tudta magáról, mert azokhoz hasonlította magát, akik szerinte, nála magasabb tudással és képességekkel rendelkeznek. Látnak, hallanak, míg ő csupán csak érez. De azt sem tudatosan.


Mikor elmondtam neki, mit gondolok róla: hogy már régen megfejlődte azokat az időket más életében, ahol a "látás" és "hallás" képessége még eladható divat és kuriózum volt (értsd jól kérlek!), akkor azt kérdezte csendesen: ha így van, akkor miért nem boldog?


És én azt találtam válaszolni, hogy azért, mert ez a világ mocskos. És aki érez és szívével lát, az nem tud a boldogság állandóságában élni, mert amit érzünk és látunk egymásból és a világból, az nem boldog. S nemhogy boldogságot nem okoz, de végtelen szomorúságot és együttérzést és fájdalmat igen, és ha itt nem adjuk fel és nem adjuk meg magunkat a mindennek való alávetésnek - márpedig nem; akkor kilátástalan harcra sarkall, hogy még többet tegyünk, újra és újra, hogy ez a világ jobb legyen. Hogy a pillanatokra és rövid szakaszokra megélt boldogságot idővel majd legyenek Utódok, akik megélhetik, hosszabban. De akár mi is.


Lemúria Emléke a Szívünkben él, és tudom, hogy az Istennő Terve, az Ő Álma újra megvalósul majd ezen a gyönyörű bolygón. Ehhez viszont nagyobb elszántságra és akaraterőre van szükség, mint valaha, és a spiritualitáson és fnsz érzéketlen dobálásán túl valami sokkal fontosabbra: őszinteségre és józanságra, magunkkal és másokkal, ami számomra nem más, mint Éberség.


Hogy az emberek miért Barabást váltották meg és ölették meg - bocsánat - ölték meg Jézust, az nem az árnyékerők hatása és az emberek ártatlansága, hanem az emberekben élő árnyék győzelme volt, mert bár a Fény befogadta a Sötétséget, az Árnyék, kitaszította azt magából...


Ha egy Tiszta, Ragyogó, Fényes Tükörbe nézel és nem tetszik amit látsz, ne a tükröt törd össze. Ez az egyetlen tanácsom az emberiség számára, s majd ráérünk utána megváltani egymást a fanatizmustól és biztos tudástól, mert az igazság az, hogy tisztán gondolkodni csak az tud, aki mentes mindenféle hiedelem és Rendszer hatásától.


Szabadon gondolkodni, szabadon érezni, s az Égiekkel Szövetségben Létezni.


Sosem voltam vallásos és soha nem is leszek. Jézus először talán tizenöt éve jelent meg előttem, s több, mint tíz éven át próbálkozott, de soha egyszer sem gondolkodtam rajta, esetleg, lehet-e igaz és valós, amit látok. Az egyház elleni irtózatom és a Krisztusi lélekkel és úttal szemben való kisebbségi érzésem soha nem engedte meg, hogy egy pillanatra is komolyan vegyem amit látok, hallok. Mígnem két éve Ő segített, hogy életben maradjak. Éppen Húsvét előtt voltunk, néhány nappal. Egy séta közben mellém szegődött és mesélni kezdett. Rólam és Róla. A felismerés akkor, olyan mélységesen megdöbbentő volt, hogy ő nevetve azt mondta, "Jó Reggelt!" én pedig úgy szédültem, mint mikor az egész világ fordul meg körülöttem. A kapcsolatunk akkor, jó ideig eltartott, és átminősített. Szellemben, lélekben, érzésekben, gondolatokban. A tetoválást, ami a szívemen van, azt is tőle kaptam. Lerajzolta és azt mondta, akkor most menjek, és tetováltassam a szívemre. Én még kozmetikushoz sem megyek, nemhogy tetováltatni, de ezt megtettem. Féltem, de bíztam benne. Hogy nem ver át, hogy ez igaz. Csak mikor a tetoválás készült, láttam, milyen beavatást kaptam. Hogy Bálint kezét átvette egy óriási Szellemi Lény és átszellemülten egy Másik Világ Segítői és Tanítói nyitották meg rajtam a Kaput - a szívem kapuját - s vezették át időkön át, dimenzikókon át oda, ahol egyszer régen már, jártam. Bár a legérzékenyebb terület, én semmi fájdalmat nem éreztem egyáltalán, csak utaztam és sírtam, és próbáltam befogadni azt a rengeteg képet és információt és kódot, amit kaptam.


Aztán, történt sok minden, és a szívemet újra bezártam. És újra nem hittem magamban. Hogy jól hallok-e, tisztán látok-e, és amit érzek, hogy az kié, és honnan jön, már nem tudom. Elkezdtem földelni magam méginkább, és visszamentem sématerápiába. Keretekre vágytam és stabilitásra. Semmi előző élet, semmi utazás. De a Sorsát senki nem kerülheti el, én sem. Nem tudok más lenni, mint Aki Vagyok. Még, ha időnként meg is feledkezem róla, és összezavarodok.


Tegnap a séta közben figyeltem magam. Figyeltem a félelmeim és sématerápiás módon, az egészséges felnőtt részem beszélgetett a gyerekkel. A gyerek elmondta, mitől fél. A felnőtt megértette, és - ő is félt. Mert nincs, nem volt tapasztalatom még soha, milyen az, amikor valami máshogy alakul. Mindig ugyanaz történt, életek hosszú, hosszú láncolatán át, mindig ugyanaz. És nekem nem volt eszközöm kivédeni a támadásokat, a hatásokat. A tudatmanipuláció, az elárasztó gondolatok, érzések, mindaz, ami a világban másokkal és velem más időkben történik. Mindaz, amit újra és újra el akarnak hitetni velem, mindazok a hatások, mik eredendően azért vannak, hogy újra elveszítsem magam, hogy ne legyek Az, aki vagyok, hogy ne bírjam, hogy ne csináljam azt, amit tennem kell, s hogy így és ezért, soha ne lehessek boldog... És akkor megjelent mellettem Jézus. Épp úgy, mint akkor, két éve, mikor a tehetetlenség és a fájdalom az elviselhetetlenségig tetőzött bennem. És azt kérdezte:


"Miért hiszel Bennük jobban, mint Bennem?"


A kérdése mélyen a szívembe, és főleg, a Tudatomba markolt. Sejtszinten éreztem a felismerő változást, hogy bár hatalmat adtam egy hatásnak, energiánk, szellemi és asztrális jelenléteknek, kikről régen nem, de ma már tudok... és elhittem az erejüket, hiszen hányszor megtapasztaltam, hogy megölni és megőrjíteni egyaránt képesek. Nem csak engem, sokunk története ez. Az Igazak Történetét mesélem. S most először gyúlt fény a rettegő gyermeki részeim és a megfélemlített és számtalanszor kirekesztett és meggyalázott női lelkem fejében is, hogy vannak más hatások, melyek bizony, sokkal erősebbek és nekem csak kérnem kell, és Döntenem, hogy mit választok, hogy minek adok teret. Így most azt kértem, világítsa át a Tduatomat, irányítsa és befolyásolja a gondolataimat Ő, és mikor féltem, csak hozzá fordultam, és nem kértem mást, minthogy hasson rám erősebben, mint bármi és bárki, bárhonnan. És akkor, elmúlt minden félelmem.


Ezzel a hosszabb írással, és ha már eddig eljutottál, tegnap esti meditációval kívánok áldott Feltámadást Nektek, és Gyönyörű, Igaz Életet, mert mindaz, ami a Szívetekben, a Szívünkben létezik, az Igaz és Van, de türelmesnek kell lennünk, hogy meg tudjuk várni, míg az anyagban is megváltozik és életre kel az, ami bennünk mindig is Élt.


A Meditáció a Krisztusi Lélek vezetésével és áldásával egy közös összekapcsolódás a Föld energiaterében, egy csodálatos de cseppet sem könnyű kollektív munka, mely felszabadító és felemelő érzésekkel ajándékoz meg a végére. 50 perc, érdemes letölteni és úgy meghallgatni, hogy ne szakadjon meg folyamat közben.


Szeretettel,

Anna Rose

60 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comentarios


Post: Blog2_Post
bottom of page