Sajnálni magam azért, ami megtörént vagy éppen történik, vagy azért, amire vágytunk, vágyunk, de nem történt vagy nem történik meg… az együttérzés önmagammal sokkal fontosabb !!! mint ahogy ez a köztudatban van. Megint a jó kis kollektív. Nem baj, omlanak a rendszerek, dőljön csak, túl sok hagyomány és szépség úgy sem volt már benne. Vagyis kb semmi.
"Ne sajnáld magad – lépj tovább – engedd el – lesz másik – úgysem volt jó – ez csak Egó – szedd már össze magad – túl negatív vagy – miért nem tudsz örülni annak, ami van?" …
Hát éppen ezek miatt. Mert ezek közül egy sem segítség, hanem hatalmas teher, mintha csak azt mondanák: veled valami nagy baj van, ha így érzel, ha eddig tart, ha fáj, ha ennek helyet adsz. Az Egó létét és fájdalmát, ragaszkodását lebutítani hatalmas hiba, éppúgy kívülre helyezzük ilyenkor, mint a „családrendszer fekete bárányait” – csak ez épp a Te saját rendszered egy része. Az érzéseidet nem eléggé komolyan venni, a gyászt és sírást nem megengedni a saját lelked és szíved kirekesztése, elnyomása, megerőszakolása, mondhatom így is: önbántalmazás. Na így egész más ugye? Ha erre tanítottak – mert erre tanítottak… és emiatt lettél sérült és beteg… akkor miért folytatnád ugyanígy?
Én azt mondom: adj helyet, sirasd meg, vigasztald meg és szeresd meg, minden részedet, minden megélésedet, minden fájdalmadat, minden veszteségedet, minden adott alkalommal. Meg tudod különböztetni a mártírságból alakított önsajnálati játszmát a valódi együttérzéstől. És ez az, ami gyógyító. Így születik a Főnix, így születik újjá minden. A megengedésből, gyászból, elengedésből lehet szárnyakat növeszteni - és kell is. Az önhazugságok ideje lejárt. Tovább elnyomni azt, ami megbetegített, ne tedd. Egyébként nagyon nincs választásod, mert ez is a kollektív, nem csak a káosz. Lehet benne elveszni, elbukni, és kiszállni, felszállni, túlnőni.
Amikor majd mind megengedjük ezt magunknak, és a gyerekeinknek, és egymásnak… akkor nem lesz szükség terápiára, segítőkre, és nem lesz ennyi depressziós, szorongó, pánikbeteg, függő, érzelmileg éretlen, szüleiről leszakadni nem akaró, intimitástól a világból kifutó és elköteleződésre, biztonságos kötődésre képtelen ember. Atlantisz idejében tudtunk így élni. Szerintem ez az időszak erről szól. Ennek felismeréséről és az ide való megindulásról. Ha van harmadik hullám, akkor ez az. Három a magyar igazság. Talán most tényleg sikerül.
コメント