Sosem értettem egyet azokkal, akik azt tanácsolták bárkinek is, bármilyen bánatára, de főleg a gyászfolyamatokra, hogy menjen bulizni, meg társaságba, meg ne gubódzón be, mert nem szabad hagyni magunkat elhagyni, és különben is, mennyi jó dolog van, hát azokat kéne inkább értékelni, stb. Tudjátok, ismeritek. Sokan kértek bocsánatot még tőlem is, ha elsírjátok magatokat terápia közben.
Szerintem igenis bele kell menni. Fel kell venni a fekete ruhát is olykor, be kell zárkózni is olykor, kell
ordítani, dühöngeni, sírni, kell hagyni fájni. De. De!! Nem mindegy, meddig. És milyen céllal. Sajnálni akarom magam, vagy gyógyítani? Tovább lépni? Persze, először sajnálom magam. Aztán már együttérzek. Aztán, mint egy szeretetteljes, kissé szigorú anya, aki tudja, meddig fáj és mikortól hiszti… rászólok a síró részemre, hogy most már elég. Mit csinálsz?… Sajnálod magad. Áldozat akarsz lenni? Megint? Még mindig? Miért? ... Fáj, persze, hogy fáj. Hadd fájjon. Engedd meg, érezd, aztán érezd, ahogy múlik. Mert múlik. Nem kellenek hetek. Nem kellenek már napok sem. Órák, talán. Mindegy, nincs idő. Menj bele, hadd jöjjön, és engedd el. Merjetek bele menni, egyszer úgy igazán, hadd jöjjön, minden, ami ott van. Az Új Világ az Örömöt hozza, és ez már itt van. Csodálatos, hálával teli, felfoghatatlan időket élünk, amikor évezredek szenvedéseit tehetjük le. Régi programokat, mintákat, megszokásokat, ragaszkodásokat… csak észre kell tudni venni, hol korlátozzuk még mindig magunkat. Van bőven, lesz is még, ami előjön. Hadd jöjjön…
Az örömöt választani nem azt jelenti, hogy mindig, minden percben örömben vagyok. Azt jelenti, hogy tudom, hogy mindig minden helyzetben dönthetek úgy, hogy azt választom. Mikor ma már két órája sírtam, benne mély folyamatokban, volt egy pont, ahol hihetetlenül elkezdett fájni a szívem. Azt éreztem, annyira fáj, hogy talán épp most fog megszakadni – mint ahogy a nyelvünk is mondja. Azt éreztem, itt most megszakad a szívem és meghalok. És ez volt az a pont, ahol azt mondtam, nem, nem, mert én az Életet választom. Az örömöt választom. És ennek nem adok többet. Ennyi volt. Másban vagyok, mást választok. És megszűnt. És jött a zene, és kisütött a nap, éppen az arcomra jött a fény az ablakból.
Az Örömöt választom. Az Életet választom. És minél többen választjuk, annál könnyebb és szebb és könnyebb és szebb...
Comments